Boris bosszúja: nem bővülhet London City

iho   ·   2015.04.07. 16:15
cim3

Mint erről az iho/repülés is többször írt, a világ egyik legkülönlegesebb légikikötője a nagyváros üzleti negyedének közvetlen közelében, a kelet-londoni dokkok helyén létesült a nyolcvanas évek végén. A rövid, mindössze 1500 méteres pálya, amelyet a szokásos 3 fokos siklószög helyett jóval meredekebben, 5,5 fokon lehet csak megközelíteni, annak ellenére vált gyorsan népszerűvé, hogy típusonként kell külön engedélyeztetni az itteni leszállást, olykor komoly átalakításokkal az illető gép rendszereiben, fékszárny-beállításaiban, szoftverében. Fontos tényező a zajszint is, sőt: az ide repülő gépszemélyzeteknek is vizsgáznia kell az 5,5 fokos megközelítésből.

A jelenleg legnagyobb típus, amely leszállhat itt, az átalakított A318-as

Sok más típus mellett – sűrűn fogad a reptér például négyhajtóműves Avro RJ-ket – sikerült például az Airbus legkisebb utasszállítóját, az A318-ast alkalmassá tenni a reptér használatára, ezzel a típussal indított üzletemberekre fókuszált közvetlen London–New York járatot innen a British Airways, két, mindössze harminckét business-ülésre berendezett géppel.

A megközelítés szép időben különösen látványos, ha a 09-es pályára helyezkedik a gép London belvárosa fölött, majd következik a valóban kissé lélegzetelállító „rácsapás” a pályára.

A reptér népszerűségére jellemző a tavalyi forgalmi csúcs 3,65 millió utassal. Azonban a reptér számára engedélyezett évi 120 ezer járat teljesítését többféle szűkösség akadályozza, amelyet ezzel a 200 millió fontos programmal szerettek volna felszámolni. Az egyik probléma az utasterminál, amelyet a háromszorosára akarnak bővíteni, a másik a forgalmi előtér, amelynek bővítésével héttel több gép férne el a jelenleginél. Végül, de nem utolsósorban, egy, a pálya egész hosszában végigfutó gurulóút építése azért lenne nagyon fontos, mert most, ha kelet felé landolnak a gépek, csak backtrackkel, azaz a pályán való visszagurulással érhetik el az első pontot, ahol legurulhatnak róla, és felszabadíthatják a következő induló vagy érkező gépnek. Ez azonban a pálya kihasználását jelentősen csökkenti.

Volt, amikor a meredek megközelítés megtréfálta a pilótát, de igazán komoly baleset nem történt még ezen a frekventált, de valóban különleges repülőtéren.

Boris Johnson szóvivője nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy London City bővítése „elviselhetetlen mértékben” növelné Kelet-London lakóinak zajterhelését. Ha a főpolgármester korábban erősen lobbizott, ugyancsak a zajra hivatkozva, a Londontól nyugatra fekvő Heathrow bővítésének terve ellen, miért tenné ki a keleti városrészeken élőket ugyanennek a megnövekedett ártalomnak? – idézte Johnson érvelését a polgármesteri hivatal szóvivője.

Az Air Transport World ugyanakkor emlékeztet arra, hogy a londoni légiközlekedés bővítéséről a kormány részéről döntéssel megbízott bizottság elutasította Boris Johnson dédelgetett tervét egy vadonatúj, hatalmas, zöldmezős beruházásként elképzelt repülőtér építésére a Temze-torkolatban. A portál nem mondja ki, de sokan úgy érzékelik, hogy a városvezető ott vág vissza a bizottság lépése miatt, ahol az az ő hatáskörébe még belefér, ezzel magyarázható London City bővítésének letiltása, amely a többi reptérrel ellentétben még a város területén fekszik.

Az egyetlen repülőtér London területén, de ez most a polgármester miatt nem előny

London City azonban nem nyugszik bele a döntésbe, fellebbez, és a maga közleményében arra emlékeztet, miközben a főpolgármester programja szerint Londont mint globális centrumot kezeli és fejleszti, „ironikus”, hogy megtagadja annak az üzleti lehetőségnek a fejlesztését, amit a repülőtér jelent. A repülőtér sikere és bővítésének szükségessége ugyanis épp abból adódik, hogy London a világgazdaság egyik központja – érvelnek London City képviselői.

Ami valóban nagyon hiányzik, a nagyobb előtér és a terminál mellett, az a gurulóút a keleti küszöbig

A Davies-bizottság egyébként ebben az évben kell, hogy nyilvánosságra hozza a maga végső és döntő ítéletét a londoni légiközlekedés fejlesztéséről, illetve az új kapacitás megteremtéséről: a sokféle elképzelés közül mostanra a testület Heathrow vagy Gatwick új pályával történő bővítését sorolta a legvalószínűbb lehetőségek közé, de csak a hamarosan következő választások után terjeszti javaslatát már az új kormány elé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.