Az ingázás mint életforma

2000-ben még csak 53 százalékos volt ez az érték. Az elmúlt évben tovább nőtt a számuk, és mára rekordértéket ért el – ez olvasható ki abból a kutatásból, amelyet a Bau-, Stadt- und Raumforschung (BBSR, Építés-, Város- és Térszerkezetkutatási Intézet) készített el Bonnban.

Ingázásban München az éllovas. Az 1 millió 388 ezer lakosú városban 355 ezren dolgoznak olyanok, akik a városhatáron kívül laknak. Ez 2000 óta huszonegy százalékos növekedést jelent. Münchent Frankfurt követi, szinte azonos értékkel. Ott 348 ezren ingáznak, és tizennégy százalékos a növekedés. Az irodákban egyenesen az ingázók alkotják a többséget, ugyanúgy, mint Düsseldorfban és Stuttgartban. Ezekben a városokban a szociálisan kötelezően biztosított munkavállalók kétharmada a városon kívülről érkezik.

A legnagyobb növekedést viszont Berlin mutathatja fel. Bár az ingázók összlétszáma itt abszolút értékben és lakosságszámhoz való arányában is alacsonyabb, mindössze 274 ezer, az ezredforduló óta viszont számuk ötvenhárom százalékkal nőtt.

Mindenhol igaz, hogy nemcsak az ingázók száma nőtt, hanem az általuk megtett út is. 2000-ben fejenként átlagosan 14,6 kilométert tettek meg, hogy munkahelyükre érjenek, tizenöt évvel később már 16,8 kilométert.

Az elemzők körében – bár a számok növekedése a összefügg a jólét növekedésével – nem váltanak ki eufóriát a változások. A közlekedés- és várostervezőket ugyanúgy hátrányosan érinti mindez, mint a betegbiztosítókat. Harald Hartman, a kutatást végző intézet igazgatója a növekvő területi és közlekedési igénybevételre panaszkodik. Jobbat ő sem tud javasolni, minthogy a közösségi közlekedésnek egyre intenzívebben be kell fonnia a város környékét is. Ez ugyebár drága, azonkívül bizonyos lakósűrűség alatt irreális bármilyen szolgáltatást kínálni.

Az ingázók között sűrűbben fordulnak elő idegi eredetű panaszok, mint azok között, akiknek kisebb távolságokat kell megtenni a munkahelyükig. Erről Simon Pfaff beszél, a wiesbadeni Népességkutató Intézet munkatársa. – A vizsgálatok azt mutatják, hogy a napi ingázás a testi és pszichikai egészséget veszélyeztető tényező, és mindenképpen negatívan befolyásolja az egészségérzetet. Minél hosszabb az utazással eltöltött idő, annál nagyobb a terhelés, és kevesebb idő marad a regenerálódásra.

Az egészségbiztosítók már évek óta foglalkoznak a problémával. Egy általuk megrendelt tanulmány szerint az ingázóknál nagyobb a kockázata a pszichikai megbetegedéseknek.

Németország nagyvárosaiban egyre kevesebb és kevesebb lesz a hely. Nemcsak ingázókból lesz egyre több, hanem egyre többen költöznek is a városokba. Az ingázók fővárosa, München ebben is vezető szerepet visz: az elmúlt harminc évben 300 ezren költöztek a városba, a lakosságszám 1,2 millióról 1,5 millióra nőtt. A folyamat jelenleg is tart, most havonta körülbelül kétezer „új münchenit″ üdvözölhet a város. Ám a beköltözés folyamata nem lassítja az ingázók számának növekedését – figyelmeztetnek a szakemberek.

Mit lehet innen, a budapesti agglomerációból ehhez hozzátenni? Naponta kétszer tövig nyomni a gázt az M2-esen valóban nem pihentető és a célba érés ideje sem garantálható. Lehetséges viszont olyan életszakasz, amikor a reggel és este a vonaton eltöltött idő a garanciája annak, hogy az ember magával és mondjuk kedvenc könyvével tud foglalkozni egy kicsit. Ugyancsak ez az idő szükséges az átálláshoz az otthon és a munkahely között. Ez az idő, az úgynevezett „my time″ nem adatik meg azoknak, akik lakásukból tíz perc alatt átsétálnak a munkahelyükre. Messze áll tőlünk, hogy a német szakik véleményét kétségbe vonjuk, de azért látható, hogy az ingázás életmódja többrétű annál, mint amit első pillantásra kínál.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!