Az óriás először repült pilonnal: a fejlesztés kulcsa

iho/repülés   ·   2022.05.09. 12:00
3-1536x766

A centroplánra szerelt szerkezet talán már jövőre hordoz hiperszonikus kísérleti gépet.

Egy prototípus minden repüléséről nem szokás feltétlenül hírt adni, ez néhány napja mégis az aviatika címlapjaira került: ötödik repülését teljesítette a világ – 117 méteres fesztávolsága szerint – legnagyobb repülőgépe, a különleges, kéttörzsű Stratolaunch.

(fotók: Stratolaunch, Flying Magazine)

A repülés érdekessége, hogy első alkalommal emelkedett a gép azzal a tartószerkezettel, egyszerűsítve mondhatjuk, pilonnal, ami a behemót tulajdonképpeni funkciójához tartozik. A pilon a fiahordó szerephez szükséges, amikor a Stratolaunch majd egy-egy – a magas légkörben, vagy akár az űrben – mozgó repülőgépet vagy rakétát szállít és indít el róla. Legközelebb a most nyilvánosságra hozott tervek szerint rakétahajtású hiperszonikus eszközök tesztelése lesz a Stratolaunch feladata.

Az aviatikában elég régóta bevett gyakorlat, hogy az új, nagy sebességű eszközök nagy hordozógépekről startoljanak, így volt ez az X-1-es, a hangsebességet vízszintes repülésben először meghaladó szerkezet esetében, amely egy B-52-es szárnya alól startolt, csakúgy, mint később a ballisztikus pályán olykor az űr magasságát is elérő X-15-ös. De más példát is mondhatunk: a sajnos februárban gyakorlatilag megsemmisült An-225 Mrija törzsének tetején látható fura dudorok arra szolgáltak, hogy a hátán hordozza a Buran űrrepülőgépet, de akár akár útjára is indítsa 10-12 ezer méter magasságban.

A 747-esek részegységei révén épült, hathajtóműves Stratolaunch fejlesztéséről és eddigi repüléseiről portálunk elég sokszor foglalkozott, a mostani felszállás alkalmával különlegesen sikeres fotósorozat és videó jelent meg, amint a gép startol a Mojave Air and Space Port betonjáról, egy Cessna 550 Citation Bravo kíséretében.

Az eddigi leghosszabb tesztrepülés csaknem öt órán át tartott. Nemcsak a szárnyközépre, centroplánra szerelt négytonnás pilont repültették meg, hanem több más fedélzeti rendszer működését is tesztelték, például a futóműveket, ami ennél a gépnél valóban kritikus, hiszen a hatalmas súlyra tekintettel mindkét törzs alatt összesen három-három négykerekes főfutó van a szárnyak vonalában és egy-egy kormányozható kétkerekes előrébb, Tehát a 747-estől örökölt összesen 28 keréknek kell elviselnie a földet érés terheit, de az is kritikus, hogyan viselkednek akkor, amikor a pálya középvonalon kell tartaniuk a gépet, fel- és leszálláskor, guruláskor. És ennyi futó esetén fontos volt többször lepróbálni a futók kiengedését és behúzását a levegőben is.

A pilonokkal való repülés paramétereinek mérése így üresen is nagyon fontos kérdésekre ad választ, például, hogy változtatja-e a plusz szerkezet az áramlást a szárnyközép körül, hogyan viselkedik különféle állásszögeknél, mekkora turbulenciát kelt, és csökkenti-e számottevően a szárnyon ébredő felhajtóerőt. Létfontosságú, kelt-e valamiféle veszélyes rezonanciát a pilon. Ehhez a repülési magasság is változott FL150 és 250 között, a legmagasabb sebesség 180 csomó volt. Közben lepróbálták a robotpilóta működését is, és külön fontos téma volt az oldalkormány-csillapítás, a fordulókban az aszimmetrikus megfúvás okozta legyezőmozgás-probléma.

A fémből és szénszálas kompozit burkolattal készült pilon akár 200–250 tonnás szerkezeteket is kell, hogy hordozzon, ráadásul majd a hordozott repülőszerkezetnek is meglesz a maga légellenállása, áramlászavaró hatása. Az első, amit a Stratolaunch felemel, persze ennél jóval kisebb lesz, a tervek szerint ez a szintén a cégnél már két példányban készülő Talon-A pilótanélküli hiperszonikus gép, először úgy, hogy a gép végig ottmarad a centroplán alá függesztve, majd következnek a siklópróbák, végül a hajtóműves repülés.

A 2019-ben történt első felszállás (majd a cég alapítója, Paul Allen halála) után hosszabb szünet következett, de idén alaposan felgyorsult a berepülési program, és így már reálisnak tűnik, hogy a gép jövőre elnyerje a hatósági engedélyt és megnyílhat az út az első Talon-repülésekre is, bár ebben a pillanatban ennek a programnak a helyzetéről a Stratolaunch nem tájékoztatott részletesen. Viszont az egész projekt jövője szempontjából döntő lehet, hogy a cégnek már létezik szerződése a légierő kutatólaboratóriumával. A Pentagon Rakétavédelmi Ügynökségével a cég ugyancsak megállapodott abban, hogy segíti a tudósokat a hiperszonikus eszközök okozta fenyegetés kivédésében.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.