Az új Ancsa, a Bajkál még idén repülni fog

A moszkvai szalon nem annyira sztárolt, de ugyancsak fontos résztvevője. Hibrid-elektromos meghajtása is lesz?

A nagy szenzáció árnyékában, úgymint az új harci gép, azért valami mégiscsak figyelmeztet annak a viszonylag apró jószágnak a fontosságára: a Bajkált (eredeti nevén Baikal, LMS-901) Putyin elnök is meglátogatta. Persze, állíthatjuk szerénytelenül, portálunk is már foglalkozott az egyhajtóműves géppel, amit az elnök az olyan jelentős utasszállítók mellett, mint az MSz-21 és az Il-114, tömeggyártásra jelölt ki.

Hosszas, nem túlzás: több évtizedes vajúdás után megszületett, és a MAKS 2021 közönége közelebbről is megnézhette a legendás, nálunk is oly sokat használt és még ma is jónéhány példányban repülő An-2-es, az Ancsa igazi utódját. Az ezer lóerős csillagmotorral készült, drága repülőbenzint nagy mennyiségben fogyasztó gép, a világ egyik legnagyobb példányszámban készült konstrukciója, a most üzemben lévő legnagyobb kétfedelű bármennyire is megbízható, hihetetlenül sokféle célra használatos minden égöv alatt, mégiscsak a negyvenes évek szülötte. Ami tehát kellene, és amit a Bajkál ígér: egy hasonlóan széles körben használatos, minimális repülőtérigényű, a rideg körülmények között is használható, de jobb paraméterekkel üzemelő, rengeteg példányban gyártható mai igásló.  

A moszkvai repülőszalonon bemutatott gép annyiban hasonlít az ötödik generációs harci géphez, hogy erről is ellentmondásosak az információk, miszerint makett-e vagy az első repülési próbákra szánt prototípus. Egyelőre egy General Electric H80-200 gázturbina van az orrába építve, de ez egészen biztosan változik. Egyrészt, mert a végleges változatban természetesen hazai hajtómű kell, hogy dolgozzon, a VK-800S, amit eredetileg helikopterekhez fejlesztett a Klimov, de még nem nyerte el a típusengedélyt, a távlatok azonban, amit Moszkvában emlegetnek, még érdekesebb, ez lehet az orosz aviatika talán első hibrid-elektromos meghajtású mindenese.

A most nyilvánosságra hozott ambiciózus terv szerint a 16 és fél méteres fesztávolságú dúcolt vállszárnyas, merev futós gép sorozatgyártását már 2004-ben megkezdenék. Ami azért fontos, mert nagyon nagy szükség van rá, hogy stabil légi kapcsolatot garantáljon elsősorban az Uraltól keletre eső hatalmas területek kisebb települései számára, miközben az úthálózat erre nem alkalmas. Az utasok száma sztenderd kivitelben kilenc, de szükség esetén 14 emberrel is képes felemelkedni, ráadásul ugyanolyan rövid és nem szilárd burkolatú pályákról, akár 220 méter nekifutással, mint az Ancsa, egyébként a Bajkál tervezői megtartották a farokkerekes elrendezést. A hasznos teher két tonna, a maximális sebesség 300 kilométer óránként, és ami talán a legfontosabb, a hatótávolság, nyilván persze terheléstől függően háromezer kilométer is lehet.

Ami érdekes, a szalon légibemutató programjában egy első pillantásra hagyományosnak látszó An-2-es is repült, de más volt a hangja, és a gyakorlott szem persze a gép orrában is valami mást látott, mint a megszokott csillagmotor: a gázturbinás hajtóműre átépített gép a jelenleg is létező, repülő, jó állapotban lévő példányok jövőjét jelzi, vagyis az akár nagy példányszámban megvalósítható „gázturbinásított" An-2-eseket. De az igazi jövő azért mégiscsak egy modernebb konstrukció, aztán majd néhány év, és kiderül, képes-e a Bajkál ugyanolyan sikeres, globálisan elterjedt, végtelenül hasznos repülőeszközzé válni, mint sokunk szeretett Ancsája.