Készül az igazi Ancsa-utód!

A Baikal az egyik kiemelt produktuma lesz az orosz repülőgépiparnak. Gázturbina, külön raktér, de marad az aluminium-sárkány és a farokkerék.

Az orosz miniszterelnök bejelentette, melyek azok a termékek, amelyeket a honi ipar hamarosan tömeggyártásba fog, ezek közül kettő már jól ismert, a Boeing 737/Airbus A320 családok konkurenseként készülő MSz-21, a regionális légcsavaros-gázturbinás Il-114-300. A harmadik – talán a legkevésbé ismert, de talán a legérdekesebb típus – a Baikal. A sorozatgyártás bejelentésével végképp eldőlt az az évtizedek óta tartó próbálkozás-sorozat, amely arról szólt, mi tudná helyettesíteni az elnyűhetetlen, becslések szerint a lengyel és kínai gyártmányokkal együtt mintegy 30 ezer(!) példányban készült, és feltehetően most is többezer példányban repülő An-2-est.

A világ legnagyobb kétfedelűje a legnehezebb körülmények között képes utasait és az árut ugyan viszonylag rövid távon, de megbízhatóan elszállítani. Magyarországon is ismert és szeretett típus, most már főképp csak az agráriumban dolgozik. Amúgy a legkülönbözőbb szerepkörökben alkalmazzák szinte a Föld minden országában, az észak-koreaiak katonai célokra is használják, máshol a szállításon kívül mezőgazdasági gépként, sportcélokra, eje-ugratásra. Igazi „utility” konstrukció, a baj csak az vele, hogy jövőre lesz 75 éves, és egy erősen benzinzabáló ezer lóerős csillagmotor hajtja.

Portálunk is beszámolt többféle kísérletről, a legegyszerűbb An-3-asként futó, de csak néhány példányban készült változattól kezdve, ami azt jelentette, hogy az Ancsa gázturbinát kapott, az eredeti gép vonalait idéző, futurisztikus kompozit-konstrukcióig. Utóbbi, szintén Baikal néven és TVS-2DTS típusjelzéssel, a 2017-es MAKS egyik szenzációja volt, és sokan gondolták, hogy ez lesz az igazi utód.

Azonban jött egyfelől a nyugati szankció, másfelől a már ezelőtt meghirdetett állampolitika a saját konstrukciók és berendezések használatáról a nyugatiak helyett, ami viszont egyfelől gondot jelentett volna a megfelelő hajtómű beszerzésében, másrészt megnövelte volna a gép üres súlyát, ami csökkentette volna a hasznos terhet és a hatótávolságot. De nem ez volt ezzel a tervvel a legnagyobb probléma: a kompozit szerkezet nem bírta volna az időjárás viszontagságait, márpedig olyan gépre van szükség, amely a kemény hidegek közepette is üzemeltethető a szabad ég alatt.

A megoldás a mínusz 55 fokig üzemeltethető teljesen új gép tervezése. A tender győztese a Baikal-Engineering, az Ural repülőgépgyártó leányvállalata tervezte LMS-901, amit tehát szintén Baikalnak neveznek, de semmi köze a MAKS-on bemutatott különlegességhez. A gép alumínium-építésű, dúcolt vállszárnyas, és – ami azért emlékeztet az eredeti Ancsára – a futója nem behúzható, farokkerekes elrendezésű. Valamivel több, mint 12 méter hosszú, a fesztávolsága 16,5 méter. Egyelőre egy General Electric hajtóművel építik, annak érdekében, hogy elég gyorsan elkészüljenek a prototípusokkal, de ehelyett is majd orosz Klimov VK-800-as gázturbina kerül, a légcsavar egyelőre szintén külföldi, 2,6 méteres négytollú Harzell. Valamivel kisebb, mint az Ancsa, standard elrendezésben kilenc utasra méretezett a kabin, viszont van külön hátsó teher-rekesze, nagyobb ajtóval.

A pályaigénye az An-2-eshez hasonlóan minimális, viszont a hatótávolság 1500, más források szerint 3000 kilométer, nyilván függően a terheléstől. Az utazósebesség 300 kilométer körüli óránként. Biztonságos, alacsony költséggel üzemeltethető, és viszonylag olcsón beszerezhető – ezzel jellemzi a gyártó a gépet abból az alkalomból, hogy szerkezetkész az első példány, és a tervek szerint talán még idén repülni is fog, mindenesetre az augusztusi MAKS-on mindenképp bemutatkozik.