Batajnica MiG-jei: a szerbek erősítenek

Kelecsényi István   ·   2017.10.22. 16:15
cim

Az orosz 29-esek sora...

Néhány hete még arról szóltak a híradások, hogy az utolsó üzemképes MiG-29 vadászrepülőgépe is megrongálódott egy villanyvezetékkel való ütközés során, és már csak két MiG-21UM gyakorló-vadászrepülőgéppel tudnak a szerbek készültséget adni. Aztán október 3-án landolt az orosz légierő első AN-124 Ruszlán szállítógépe a Batajnicai betonon, és meghozta az első két használt MiG-29 frontvadászt abból a hat repülőgépből, amelyet Vlagyimír Putyin adományozott Szerbiának, Aleksander Vucic szerb miniszterelnökkel folytatott tavalyi tárgyalásai nyomán.

...átadásuk, jobbról a szerb miniszterelnök...

A használt repülőgépek felújítását Szerbia fizeti. A délszláv állam négy, együléses MiG-29A (9.12A) és egy MiG-29UB (9.51) kétüléses változata élte túl a NATO elleni háborút. Nagyjavításuk után 2009-ben gyakorlórepülés közben lezuhant Rade Randjelovics alezredes, aki veteránként légiharcot is túlélt a háború során.

A maradék Fulcrumok üzemideje 2018-ig szól, de volt, hogy hónapokig nem emelkedtek a levegőbe, különféle karbantartások, javítások vagy éppen alkatrészhiány miatt. A készültséget sok esetben egyetlen MiG-21BiSz, de volt, hogy UM biztosította, R-60 légiharcrakétákkal, vagy éppen csak beépített gépágyúval.

...és a felszentelésükre kirendelt „személyzet”

A most átadott 29-esek (egy MiG-29A 9.12A és három MiG-29Sz 9.13 együléses, valamint két MiG-29UB 9.51) három alváltozat, és a felújításukat az oroszokon kívül a batajnicai MOMA végzi. A fehéroroszok nyolc ugyancsak MiG-29 vadászrepülőgépet ajánlottak fel, és adnak át Szerbiának, ezeket a baranovicsi nagyjavítóban újítják fel és újabb típusváltozatok lesznek. A fehéroroszok két osztály 9K37BUK légvédelmi rakétakomplexumot is felajánlottak, amelyek a hazánkban is szolgálatban álló KUB-nál modernebb, annak váltótípusaként kifejlesztett légvédelmi rakétafegyverek. Újabb hírek szerint bár Oroszország nem, vagy drágán adott volna Sz-300 komplexumokat Szerbiának, a fehéroroszok nem zárkóznak el az Sz-300 „PSz” vagy „V” változatok átadásától.

Ez még az eredeti, megmaradt szerb gépek egyike

A pénteken megtartott ünnepségen, amelynek Szloboda, vagyis Szabadság 2017 nevet adtak, a szerb és a kazah miniszterelnök, és más állami vezetők valamint katonai attasék előtt Szergej Sojgú orosz védelmi miniszter adta át a repülőgépeket és harminc BRDM2 önjáró páncéltörő rendszert, valamint harminc T-72-es harckocsit. Utóbbiakat nem mutatták be, viszont majd egy órás, zászlóalj harccsoport méretű katonai egységgel nyilvános terrorista elhárító gyakorlatot láthattunk, amelyben különféle műveleteket hajtottak végre, több fegyvernem részvételével.

A levegőben egyszerre három szerb MiG-29-es vadászrepülőgép is látható volt. A most átadott orosz gépek csak statikus bemutató részei voltak, körülbelül egy évbe telik, amíg a modernizálás és nagyjavítás után hadrendbe állíthatóak lesznek. Utána ezek a gépek, és a nagyjavított és modernizált szerb Fulcrumok egyes hírek szerint a MiG-29SzMT változat harcértékéhez közelítő konfigurációt kapnak, köztük például R-77 légiharcrakéta-integrációt.

A román–jugoszláv Orao a levegőben

A szerb légierő J-22 Orao vadászbombázói közül öt emelkedett a levegőbe, három Super Galeb kíséretében és hat Lasta iskolagéppel is áthúztak a nagyközönség előtt. A terrorellenes bemutatón Mi-8, Mi-17 és Mi-171 orosz gyártmányú helikopterek mellett hat francia Gazelle, illetve annak GAMA néven Szerbia által licencben gyártott felderítő és páncélelhárító forgószárnyas változata is repült. Két AN-26-ból ejtőernyősöket is bevetettek és az izraeli Orbiter UAV is bemutatkozott.

Az orosz Fecskék a szerb bázis fölött

A földi kiállítás részeként szerb gyártású önjáró lövegek, harcászati rakétatüzérség, páncéltörő eszközöket, gyalogsági harcjárművek – köztük például a Lazar III., a német Boxer harcjárművekre hasonlító, modern távirányított fegyverzettel ellátott hatkerekes lövészpáncélos – mellett bemutatták az Orao 2.0 modernizált vadászbombázót, beépített lézeres célmegjelölővel, LGBU-kkal, AGM-65 Maverick rakétával, R-60/R-73 légiharc rakétával. A repülőgép jelenleg még koncepció, és nem is repült, de az üzemidő hosszabbítás során a jelenlegi Oraók gyakorlatilag átépíthetők lesznek az új verzióra.

A modern drónok is fontos eszközei egy erősödő hadseregnek

A bemutatók végén az orosz Légierő kubinkai bemutató kötelékei közül a Sztrizsi (Fecskék) formáció MiG-29 csapata hat gépes kötelékben félórás bemutatót tartott.

Szerbia komolyan gondolja a haderőfejlesztést, és tüzérségét, gyalogsági harcjárműveit, légierejét, egyaránt modern vagy korszerűsített eszközökkel egészíti ki, a XXI. század kihívásainak megfelelően.

Szerbiában gyártott Gazelle-változatok

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek