Befejeződött a felújítás, vasárnap újraindul a forgalom a hegyeshalom–rajkai fővonalon

iho/vasút   ·   2023.12.09. 20:10
01_1-es_kesz

December 10-étől ismét két vágányon járnak a vonatok az egyes fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán. A 29 kilométer hosszú, kétvágányú pálya felújítása a vállalt határidőre, december 9-ére elkészült.

Ám ezzel még nincs vége: 2024 tavaszáig várni kell az utómunkálat elvégzésével, ami már az időjárási viszonyokhoz való hozzáigazítást jelenti, például vágány- és váltószabályozásokat, ágyazatpótlást, illetve sínfeszültség-feloldást, a felsővezeték feszességének a beállítását. Mindez azonban nem okoz – az elmúlt hónapokban tapasztalt – kényelmetlenséget az utasoknak.

Add, uram, de nyomban

Mint ismeretes, a beavatkozást vihartempóban, miniszteri utasításra kellett elvégezni. Az elmúlt három hónapban kétszer 29 vágánykilométeren mintegy 120 kilométernyi sínszál alatti csaknem százezer betonaljat, azok alatt pedig több mint százezer tonna zúzott követ cserélt ki a kivitelező az ágyazatban. A felújítás háromhetes teljes kizárással járó időszakában az összes olyan munkát – például a vízátvezetést vagy az altalajjavítást – elvégezték, amelyhez mind a két vágányon szüneteltetni kellett a közlekedést.

Vasárnaptól tehát visszatérhet a felújítás előtt megszokott menetrend, mind a személyvonatok (S10, S12, G10), mind pedig a soproni és a szombathelyi (Savaria, Mura, Dráva) IC-k teljes útvonalukon közlekedhetnek. A railjetek esetében pedig a vasárnapi menetrendváltástól szintén visszaáll a felújítás előtti közlekedési rend, azaz megszűnik a Salzburg–München felé utazóknak a bécsi átszállási kényszer. A legfőbb hosszútávú előnye a pályarekonstrukciónak, hogy hazánk legforgalmasabb vonalán pontosabb lesz a vonatközlekedés és kiszámítható, biztonságos lesz újra a vasúti pálya.

Egyelőre nyolcvan

Fontos tudni, hogy kezdetben még csak 80 km/óra az engedélyezett legnagyobb sebesség a felújított jobb oldali szakaszon, az ágyazat és az alépítmény végleges tömörítését a forgalom alatti terhelés adja majd meg. Ami a sebesség fokozatos visszaépítését illeti, várhatóan jövő év elejére válik elérhetővé az eredeti 140 kilométer/órás sebesség – a bal vágányon várhatóan az év végéig, a jobb vágányon pedig az év elejétől. Ebben a „bejáratós” időszakban a személyvonatoknál öt–hat perccel, a távolsági vonatoknál nyolc–tíz perccel hosszabb menettartamok várhatók. És: a Herceghalom és Bicske közötti 300 méteres szakaszon a jelentős mértékű újjáépítés miatt csak a tavaszi vágányszabályozás után lehet sebességet emelni mindkét vágányon. Ezen a rövid szakaszon a forgalom 40 kilométerm/órával indulhat meg. Az eljutási időben viszont ez nem lesz érzékelhető, a menettartam nem változik.

A forgalomszünet idején a MÁV Biatorbágyon, Herceghalmon, Bicskén és Szár megállóhelyen „az utazási komfortot javító” karbantartást is elvégezte.  Megújultak a peronok, mintegy 150–200 méteren új egyenletes aszfaltburkolatot terítettek le, az állomási épületek homlokzatát, továbbá a várótermek, a mosdók és az aluljárók falait is kijavították, kifestették – Biatorbágyon az egyik peron a jövő év tavaszán újul meg. További beruházások is várhatók: a folyamatban lévő CEF-es fejlesztés első üteme, a Győr–Hegyeshalom közötti beruházás lezárult, így december 10-étől pilot, azaz próbajelleggel a határállomáson megállás nélkül haladhatnak át egyes vonatok. A teljes műszaki tartalom kiépítése, ami Hegyeshalomban és azon kívül néhány állomáson a biztosítóberendezések fejlesztésével, központi forgalomirányítási rendszer kiépítésével, informatikai fejlesztéssel jár, 2024 szeptemberéig valósul meg.

Menetrendi fejlesztések

A vasárnapi menetrendváltástól újraindul az étkezőkocsi-szolgáltatás a Budapest–Bécs közötti eurocity-vonatokon. Az érintett vonatok: EC 140-es és 149-es Hortobágy, EC 142-es és 145-ös Liszt Ferenc, EC 144-es és 341-es Csárdás, EC 148-es és 141-es Semmelweis, EC 340-es és 147-es Lehár. Az EC 143-as és EC 146-os Tisza-Szamos EC-ben, valamint a 346-os és 347-es Dacia gyorsvonatban közlekedő étkezőkocsikkal együtt a Budapest–Bécs útvonalon egész nap kétóránként lehet igénybe venni az Utasellátó étkezőkocsijait, a Railjet xpress vonatok pedig a köztes órákban szintén fedélzeti vendéglátással közlekednek.

Új eurocity is indul, a Tisza-Szamos EC Bécs–Budapest-Keleti–Záhony–Csap (Chop) útvonalon közlekedik. A Szamos Eurocity Debrecentől a Nyírábrány–Érmihályfalva útvonalon Nagybányára közlekedik továbbra is, menetrendváltástól az étkezőkocsi is ebben a vonatrészben fut. A vonattal Bécs és Nagyvárad között is közlekednek közvetlen ülőhelyes kocsik, ezek Érmihályfalvától járnak önálló vonatként.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

20-as: szerda hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között

MÁV/iho   ·   2024.12.10. 19:10

A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedéséről ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal gondoskodik Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport. Információink szerint két helyen is átmosás alakult ki, elmozdult a töltés. A fővárosból Zalaegerszegig kétszer kell majd átszállni a vonalon, ha vonattal akarunk utazni arrafelé.