Bemutatkozott az új MAZ

Kengyel Kristóf   ·   2011.10.10. 17:00
Kiskép

Tavaly decemberben jelentette be a gyár vezérigazgatója, hogy hamarosan egy teljesen új koncepcióval jelentkeznek. A több hónapos fejlesztési periódus után az új jármű valósággá vált.

Pótkocsival impozáns az új jármű<br>(fotó: MAZ)

Az élénkpirosra fényezett „csőrös” vontató kissé furcsa formájú és szokatlanul hosszú motorháztetőt kapott. A motortérben egy Euro 4-es, az MMZ által gyártott D-283.4E4-22, típusú V8-as dízelmotor dolgozik, amely hatszáz lóerő leadására képes. A motorhoz az Allison által szállított 4500R típusú automata sebességváltó kapcsolódik.

A belső a kilencvenes éveket idézi<br>(fotó: MAZ)

A prototípus járműben minden megtalálható, ami egy modern teherautóban benne van. Így nem hiányozhat a tempomat, a digitális tachográf, az ESP (Electronic Stability Program), az elektromos tükrök, a napfénytető, a légkondicionáló berendezés, a hűtőszekrény és a két teljes értékű hálóhely.

A Belorusz Köztársaságban a járműszerelvények megengedett hossza 18,45 méter, ezért a „csőrös” kialakítás nem vesz el számottevő helyet a raktérből.

Az új teherautóra és a hozzá kifejlesztett félpótkocsira (MAZ 9758) hosszas tesztidőszak vár. Ennek lezárultával, a teszt kiértékelése után dönt a cég vezetése arról, hogy mikor kezdik meg az új MAZ sorozatgyártását.

Kapcsolódó hírek

Közút Automobil

Régi idők Forma-1-e a Balaton partján

Harmati Marcell   ·   2024.06.09. 14:10

A népszerű olasz sportautómárka, a Ferrari, tesztelési lehetőséget hirdetett a Balatonfőkajár határában a közelmúltban felépített versenypályán, a Balaton Park Circuit-en. A háromnapos eseményen három, korábbi F-1-es Ferrari körözött az aszfalton.