Biciklitároló közmunkából

iho/zöldút   ·   2012.05.10. 11:44

A kerékpárosok fővárosának nevezett Hajdúböszörményben régóta gondot jelentett a Kálvin téri buszmegálló körül a sok kerékpár, pontosabban a kevés biciklitároló – adja hírül a dehir.hu.

Az autóbuszra szálló kerékpárosok eddig jobb híján a Kálvin téri templom kerítéséhez kötözték a kétkerekűket, ami rendezetlenséget és romló városképet okozott, ráadásul balesetveszéllyel fenyegetett a közeli játszótéren játszó óvodásokra is.

Tarthatatlanná vált a helyzet, így tavasszal 120 négyzetméternyi területet térköveztek le, május 3-án pedig 70 új biciklis parkolóhelyet építettek, amivel 260-ra bővült a tárolók száma.

Az infrastruktúra-fejlesztést követően a közterület-felügyelet munkatársai már büntetik azokat a kerékpár-tulajdonosokat, akik a szabad biciklitároló helyett a kerítéshez láncolják járművüket. Cserébe az önkormányzat megígérte, hogy tovább bővíti a tárolót, ha már a 260-at is meghaladja a buszmegállónál hagyott kerékpárok száma.

A munkák anyagköltsége meghaladta a 600 ezer forintot, de így is mintegy félmillió forintot spórolt meg a város. A telepítést ugyanis a Start munkaprogramban dolgozó közmunkások végezték.

Kapcsolódó hírek