BKK: több tízmilliárdot fizetnek rá a kiszervezett buszjáratokra

Bánhidi Emese   ·   2014.11.25. 18:45
nemes2cim

Nemes Gábor elnök az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) birtokába jutott szerződések alapján azt állítja, ennyi pénzből a BKV buszparkjának legalább a felét meg lehetne újítani, s nem kellene a kiszervezések miatt évente százaknak a munkahelyük elvesztésétől tartaniuk.

Kiderült: megdöbbentően drágán üzemeltetik a BKV-tól kiszervezett fővárosi és agglomerációs buszjáratokat az alvállalkozók. Az EKSZ vezetői nemcsak az elmúlt évek részletes megállapodásaiba, hanem az alvállalkozások költségeibe is belelátnak most, és elképedtek a számokon. Miután ők is számoltak kiderült, az elkövetkező nyolc évben legalább 30 milliárd forinttal többet fog kifizetni a BKK – közpénzből közvetve a főváros –, mint amennyit ugyanezért a szolgáltatásért a BKV-nak ad. Ez így – a szerződésben foglaltak alapján egyértelműen látszik – szépen kifizetődik a külsősöknek, s közben még az új buszok költsége is megtérül nekik. Vagyis, több száz új buszt kapnak a BKK-tól  – állítja Nemes Gábor. A szakszervezet elnöke a pénzügyi részletekből azt is látja, hogy az alvállalkozóknak nem kell fizetniük az infrastruktúra bizonyos elemeinek a használatáért, egyebek között a végállomások és megállók takarításáért, valamint karbantartásáért sem, miközben ez legalább 2 milliárd forint, és egyedül a BKV-t terheli. Nemes azt sem érti, mi az oka a külsősökre kalkulált kiugróan magas 663 és 886 forint közötti kocsikilométer-díjnak, miközben a BKV-nak ugyanerre a tételre mindössze 642 forintot ad a BKK. Ráadásul a Volánbusznak a megrendelő még arra is külön százalékot ad, hogy kifizesse a sofőrök elsőajtós feladatokkal járó plusz munkáját, a jegyellenőrzést és jegyárusítást. A BKV-s buszvezetők viszont a mai napig hiába kérik a BKK-tól ezt a juttatást, a fővárosi cégnek magának kell kigazdálkodnia ezt is.

(Fotó: Kemsei Zoltán)

A szakszervezet eddig is sejtette, ezért többször kifogásolta, hogy a BKK szándékosan hozza versenyhátrányba a BKV-t, de a számokat látva már egyértelmű a szándék – szögezi le az EKSZ elnöke. Ebből a legalább 30 milliárdból, amelyet a külsősöknek ki fog fizetni a főváros, a BKV járműparkjának a felét is meg lehetne újítani, és nem kellene az újabb, és újabb kiszervezések miatt sofőrök százait a létbizonytalanság miatti félelemben tartani. Egyelőre még „csak” a teljesítmény 30 százalékát adta át a BKK külsősöknek, a végleges terv azonban 66 százalék, és ha ez is megvalósul, akkor a jelenleginél akár 60–70 milliárddal is többe fog kerülni a szolgáltatás – szögezi le Nemes Gábor. Az EKSZ elnöke azt is furcsállja, hogy az Arriva tavaly 663 forintért vállalt egy „kocsikilométert”, idén mégis 742 forintot kap érte.

Az alvállalkozói pályázatok fontos feltétele, hogy a pályázó új buszokat hozzon. Most kiderült, hogy ezt az eddigi nyertesek úgy teljesítik, hogy a BKK adja rá a pénzt. Ezt is tartalmazza a szolgáltatás ellenértéke. Nemes szerint ez azt jelenti, hogy a főváros több száz buszt ad a külső vállalkozóknak, s ha a nyolc évre szóló szerződést majd nem fogják meghosszabbítani, akkor „szabadon” távozhatnak a járművekkel együtt, és akár jó pénzért el is adhatják azokat, talán majd éppen a BKV-nak.  Az EKSZ a kiszervezések leállítását követeli, és elvárja, hogy a külsősöknek szánt pénzből a BKK a BKV járműparkját fejlessze, és a fővárosi cég sofőrjeinek fizesse ki például az első ajtózással járó pluszmunkáért a pénzt. Nemes emlékeztetett rá, hogy az EKSZ már hosszú ideje kéri az Új Autóbuszmodell felülvizsgálatát, de hiába, mert úgy tűnik, a BKK vezetője mindent megtehet, és senki nem kér rajta számon semmit.

(Fotó: Papp Szabolcs)

Közben egy mai közös közleményben a BKV két legnagyobb taglétszámmal rendelkező szakszervezete, a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ) és a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) közös nyilatkozatban támogatja a Fővárosi Közgyűlés elé kerülő előterjesztést. A dokumentum szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) feladatainak és hatásköreinek átszervezéséről is szól. A két érdekképviselet szerint a „meghatározott tevékenységmódosítás, feladat-, és hatáskör-átsorolás a fővárosi közösségi közlekedés szervezését egyszerűsítené, gyorsítaná a döntési mechanizmust, egyértelművé tenné a felelősségi szinteket és átláthatóbbá, költséghatékonyabbá tenné a működést”. Azt is hozzáteszik, hogy a fővárosi közlekedési cég ezután egyenlő esélyekkel versenyezhetne a vetélytársakkal. A civil szervezetek azonban (a Levegő Munkacsoport, a Magyar Kerékpárosklub vezetője és a Critical Mass Budapest szervezői) éppen az átalakítás ellen és Vitézy maradása mellett kampányolnak.

Ha az új, budapesti csúcsholdingban a Budapesti Közlekedési Központ hatásköre jelentősen szűkül, vagy annak az éléről elmozdítják Vitézy Dávidot, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) felbonthatja az elektronikus jegyrendszer finanszírozására vonatkozó szerződést – értesült a Portfolio. A lap úgy tudja: az EBRD informálisan már pénteken hangot adott aggályainak, mert a hitel fedezete kizárólag a várhatóan növekvő jegyár-bevételtől remélik, amelyet csak a Vitézy-féle, jelenlegi struktúrában működő BKK-val látják biztosítottnak. A Portfolio cikke szerint jól mutatja, hogy az EBRD csak a BKK által felvázolt projektben bízik, hogy értesüléseik szerint amikor Suma Chakrabarti, az EBRD elnöke Budapesten egyeztetett az elektronikus jegyrendszer támogatásáról, kifejezett kérése volt, hogy a szakmai stábbal, és ne a városvezetéssel kelljen tárgyalnia.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek