Boeing 737-900ER: túl az ötszázadik megrendelésen

iho/repülés   ·   2012.09.10. 08:00
737-900ERcim

Túljutott az ötszázadik megrendelésen a Boeing keskenytörzsű gépcsaládjának legnagyobb, kiterjesztett hatótávolságú verzója, a 737-900ER. A mérföldkő elérését az tette lehetővé, hogy az egyik, a Boeing által meg nem nevezett vásárló, a kisebb 700-asokra vonatkozó megrendelését alakította át a nagyobb befogadóképességű és hatótávolságú változatra, így emelkedett a 900ER-megrendelések száma most már összesen 537-re.

Az izraeli nemzeti légitársaság a tavalyi 900ER rendelését most egészítette ki még kettővel

Mint ahogy ezt a KLM 737-900-asának a ferihegyi leszállásakor egy héttel ezelőtt az iho/repülés megírta, a típus a már gyártásból kivont 757-es utódjának tekinthető, vagyis olyan hosszú repülések hajthatók végre vele, amelyekre máskülönben a társaságok a szélestörzsű típusokat használnák.

A 737-900ER-ek a 757-esek útvonal-teljesítményének 96 százalékát tudják lerepülni, miközben az üzemeltetési költségeik a 757-eseknél jóval alacsonyabbak.

A tadzsik társaság vehette át a típus századik példányát

Az olyan vonalakon, amelyeken az utasszám nem annyira magas, a 737-900ER is képes lerepülni a hosszú járatot, miközben ugyanannak a légitársaságnak a közép-hatótávolságú 737-eseivel nagyrészt azonosak az üzemeltetési feltételei a karbantartástól az alkatrészek túlnyomó többségéig. Ez jelentős megtakarításokra ad lehetőséget, a Boeing emellett hangsúlyozza annak előnyeit is, hogy a keskeny törzsű típus hosszú távon jóval kevesebb üzemanyagot is fogyaszt, mint a kétfolyosós gépek, ami a mai kerozinárak mellett döntő szempont. Nyilván ez is magyarázza a 737-900ER sikerét.

Kapcsolódó hírek