Boeing–IAG-üzlet: ötven fixen szerződött és száz lekötött MAX!

iho/repülés   ·   2022.05.20. 09:00
NSF21-0618-JRA-4797[3](ID-d46facd4f14d)rs

A szándéknyilatkozatból most lett megállapodás, az első csomagban a sűrű székezésű 8-200-asok és a 757-es vonalaira szánt, hosszabb törzsű 10-esek szerepelnek.

2019-ben a párizsi repülőszalon váratlan szenzációja volt, hogy a Boeing és az IAG, a British Airways vezette és további négy légitársaságot működtető csoport (Aer Lingus, Iberia, Vueling és LEVEL) nem kevesebb, mint kétszáz keskenytörzsű Boeing beszerzésére írt alá szándéknyilatkozatot. Csupán hetekkel azután, hogy a teljes globális 737 MAX flotta a két korábbi katasztrófa nyomán földre kényszerült, tehát amúgy a típus iránti bizalom a mélypontján volt. Az IAG és a British akkori főnöke, Willie Walsh viszont azt fejtegette, hogy a döntés hasznos a verseny és a diverzifikáció szempontjából is. Walsh szerint az IAG társaságoknak teljes a bizalmuk a Boeing iránt és arra a számítanak, hogy a hatóságok döntései után a MAX-ok sikeresen visszatérnek a forgalomba.

Ez a föld legtöbb országában meg is történt, miközben Walsh az IATA vezetője lett, de a jelek szerint az IAG koncepciója nem változott, annak ellenére, hogy a csoport összesített flottája eddig főképp a konkurens A320-as gépcsalád különféle altípusaival bővült. A mostani finanszírozási megállapodás, amit az igazgatótanácsnak még helyben kell hagynia, tehát 50 fix szerződésről és száz gépre szóló opciós lekötésről szól, most már azt is lehet tudni, hogy milyen altípusokkal.

Az egyik fele az ötvenes csomagnak a 737-8-200, ez az a verzió, amely a Ryanair késztetésére jött létre, és amelynek lényege, hogy a legnépszerűbb MAX 8-as szerkezetével, de azon belül, plusz vészkijáratai révén 200 utasra bővített kabinnal szolgálja ki elsősorban az egyosztályos gépeket használó low-costok igényeit. A másik huszonöt ugyancsak érdekes MAX-verzió, a tízes, a gépcsalád leghosszabb törzsű tagja lesz, amelyet egyosztályos kialakításban akár 230 utasra is székezhetnek. A 10-es első példányait várhatóan csak jövő évtől szerezhetik be a társaságok, mert az FAA a gépet a többi MAX-variánshoz képest némileg eltérő kritériumok szerint vizsgáztatná a típusalkalmassági engedélyhez, a különbség a pilótafülkében lévő jelző és figyelmeztető rendszerekben adódik.

Egyelőre nincs hivatalos közlés arról, melyik altípus melyik légitársaság flottájához csatlakozik. A Vueling korábban kifejezetten csak diszkont üzemben működött, az is lehet a sűrű székezésű 8-200-asok célállomása, de egyes elképzelések szerint ezek a gépek szolgálhatják a British új tagozódását is: a társaság a tervek szerint Gatwick hídfőállásából agresszív piacépítésbe kezd a rövidebb európai és esetleg mediterrán üdülőhelyi vonalain. A hosszabb tízesek pedig nem feltétlenül sűrű elrendezéssel dolgoznának, hanem vékonyabb de hosszabb vonalakon, amolyan 757-es utódként repülnének a drágább üzemű szélestörzsűek helyett. Egyébként a Boeing közleménye konkrétan utal is arra, hogy a gép a keskenytörzsű útvonalak 99 százalékát képes lerepülni, beleértve a már nem gyártott 757-esekét is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek