Boldog születésnapot, Zugligeti Libegő!

iho/vasút   ·   2020.08.20. 09:00
libego50_00

Ötvenéves. Tudja, hogy lehetett volna Hegyi-kopter, Huza-vona, Páros-János vagy Zitye-Zötty is a neve?

Aki manapság felül a lebegő karosszékek valamelyikébe, egyáltalán nem érzi azt, hogy egy fél évszázada közlekedő járműben utazva csodálhatja meg Budapest látképét és – tiszta időben – a fővárost övező közeli és távoli hegyvonulatokat. A rendszeres karbantartásnak köszönhetően a rendszeresen utazóknak is friss élmény minden alkalommal a fák lombjával egy magasságban megtenni az utat a János-hegyi Erzsébet-kilátó és Zugliget között, miközben egyedülálló panorámában gyönyörködhetnek.

(fotók: Fortepan)

A kábelvasút tervezése

A Zugligetből a János-hegyre vezető kábelvasút első terveit ifj. Hantos István mérnök készítette el 1933-ban. Az ötlet ígéretesnek tűnt, mivel ekkoriban a zugligeti villamostól vagy a fogaskerekű vasúttól csak másfél órás sétával lehetett eljutni a turisták és síelők által különösen kedvelt János-hegyre, Budapest legmagasabb pontjára, ahová az erdők és a turistaútvonalak mellett az 1910-ben épült Erzsébet-kilátó is kirándulók tömegeit vonzotta. Az előkészületek nehézkesen haladtak, majd a második világháború is közbeszólt, így a megvalósításra még évtizedeket kellett várni.

Bár a háború után is felmerült a drótkötélpálya megvalósítása, végül a tervek továbbra is csak tervek maradtak. 1967-ben a XII. kerület vetette fel újra megépítését. Több lehetőséget mérlegelve, a korábbi, Hantos-féle elképzeléseket kissé módosítva jelölték ki a helyszínt. Az építési munkálatok az Út- és Vasúttervező Vállalat, az UVATERV (Sidlovits József és Frankó Endre) tervei szerint az Országos Bányagépgyártó Vállalat kivitelezésében 1969 márciusában kezdődtek, másfél évvel később pedig már utazni is lehetett az új közlekedési eszközön. A munkálatokhoz a hazai ipar szállította az építőanyagokat, a függőszékeket és a speciális drótkötelet viszont Ausztriából szerezték be.

Névadás

A kezdetben csak zugligeti vagy János-hegyi kötélpályaként emlegetett közlekedési eszközt egy nyilvánosan meghirdetett névpályázat mintegy tízezer javaslatából például

  • Hegyi-kopter,
  • Janikopter,
  • Huza-vona,
  • Páros-János,
  • Jánoshegyi Zümmögő,
  • Hegyi-dongó,
  • Égi taliga,
  • Fotellift,
  • Ördögszekér,
  • Rep-ülés,
  • Zitye-Zötty,
  • Hegyremegy,
  • Zuglibusz

kiválasztva keresztelték a ma is használatos Libegő névre.

A megvalósulás

1970. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között adták át az elkészült 1040 méter távolságot és 262 méter szintkülönbséget áthidaló János-hegyi légpályát. Az állami, fővárosi és kerületi vezetők mellett a sajtó képviselői is nagy számban vettek részt az eseményen. A meghívott vendégek a megnyitó beszédek után ki is próbálhatták az új közlekedési eszközt. Elsőként a közlekedés- és postaügyi miniszter, Csanády György és felesége ülhetett fel Budapest új nevezetességére, és tekinthette meg függőszékből a fővárosi látképet.

A megnyitót követő napon, augusztus 20-án az utazóközönség is birtokba vehette az 1040 méter távolságot és 262 méter szintkülönbséget áthidaló a kötélpályát, amelyet már ekkor ezrek kerestek fel. Az utasok mozgás közben szállhattak be a 101 nyitott, kétszemélyes függőszék valamelyikébe, amelyen a két állomás közötti távolságot tizenkét perc alatt tehették meg. A 102. székpár szerelőszékként szolgált, utasszállításra nem használták. A megnyitáskor egy menet 5 forintba, egy oda-vissza jegy 7 forintba került.

Napjainkban

A kötélpályán folyamatos ellenőrzéseket és karbantartásokat tartanak a mai napig. Ennek része – szükség esetén – a megnyúló kötél rövidítése, a csapágyak, görgők cseréje. A szállító drótkötelet tízévenként szükséges cserélni, húszévente pedig az előírások szerint teljes rekonstrukciót kell végrehajtani. Többször korszerűsítették már az üléseket, valamint a hajtórendszert is. Utóbbi lehetővé tette a menetidő – immár 15 percre való – meghosszabbítását, a differenciált sebességet vagy szükség esetén a teljes megállítást is. Az 1990–91-es felújítás során a Libegő arculata is megújult némileg, ekkor kapták a tartóoszlopok a környezethez jobban illeszkedő, zöld színüket.

A különleges közlekedési eszközt az első hét évben az építtető XII. kerület üzemeltette. 1977-ben került a BKV-hoz, és néhány hosszabb-rövidebb kitérő után 2010-től újra a társaság kezelésében működik. Az időjárás függvényében egész évben várja utasait. 2018 óta pedig már harmadik alkalommal, idén augusztus 29-én, a Libegők Éjszakáján a zugligeti felvonó is várja a különleges nyáresti élményre vágyó látogatókat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Nagyvasút

A szeptemberi becsöngetésre elkészül a Nyugati

iho/vasút   ·   2021.04.17. 09:00

A pályaudvar vágánycsarnokát fedő új tetőszerkezet befejezését követően, hamarosan a pénztárcsarnok épületének külső állványozásával is elkészülnek a szakemberek, valamint megkezdődött a gyorsétterem feletti tető felújítása is.