Börgöndi repülőnap, jet a füves reptéren

Márványi Péter   ·   2013.09.06. 16:30
cim

Amikor az első repülőnapot megrendezték, elég sok repülőnap volt Magyarországon, miért volt fontos, hogy Székesfehérváron is legyen egy?

Többek közt azért, mert Székesfehérvár egy repülős város. 1926 óta van itt repülés, Magyarországon itt létesült a második repülőtér Rákosmező után. Mind a II. világháborúban, mind azután mindig volt az itteni katonai alakulatok között repülős alakulat, így nagyon sok ember kötődik ebben a városban a repüléshez.

Börgöndi látkép, az egykori helikopter-állóhelyekkel <br>(fotó: Albatrosz Egyesület)

Ha jól tudom, utoljára helikopteres alakulat használta katonai repülőtérként Börgöndöt.

Igen, az Asbóth Oszkár futárrepülő ezred, Mi-2-es típusú gépekkel. 1995-től kezdődött itt a sportrepülés, majd másfél év múlva megszűnt az alakulat, és azóta az Albatrosz Repülő Egyesület működteti a repülőteret.

Lássuk az ugyancsak gazdag vasárnapi programot! Megjelennek majd a légtérben a magyar légierő Gripenjei.

Egy géppár fog tisztelgő repülést végrehajtani, de várjuk a szolnoki alakulattól a Jak-52-est, amely műrepülőként és a statikus kiállítás részeként is jelen lesz Börgöndön. Itt lesz Veres Zoltán Európa-bajnok motoros műrepülő. Egyesületünk szakosztályvezetője, Józsa Dávid vitorlázó műrepülő-bemutatót tart, azért is vagyunk büszkék rá, mert az idei világbajnokságon bronzérmet szerzett. Zenére repül a Swift típusú, speciálisan műrepülésre tervezett vitorlázógéppel, egy-egy füstgyertyával a szárnyvégeken.

A hazai repülőnapok elmaradhatatlan szereplője: a Goldtimer Li-2-ese

A Goldtimer Egyesület hozza a Li-2-est, és a legutóbb elkészült remek gépét, a Rubik-féle Kányát.

Nemcsak hogy hozzák ezeket a gépeket, nemcsak hogy bemutatót repülnek vele, hanem utasok is kipróbálhatják a repülés élményét.

Az iho/repülés is beszámolt róla, hogy Angliából hazaérkezett egy, a magyar aviatikában fontos szerepet játszó típus, az L-29-es. Az pedig, hogy ott lesz Börgöndön, azt jelenti, hogy nem gond a sugárhajtású Delfinnek a füves reptér.

Ezt a gépet úgy is fejlesztették, hogy füves pályát is használhasson, annak idején számtalan repülőtérről így üzemelt. A pályánk hossza 1200x50 méter, ami bőven benne van a repülőgép paramétereiben.

Korábbi felvétel a Delfinről – Börgöndön fűre száll és fűről startol

Kecskemét után a Komócsi-féle gépet először látjuk majd füves pályáról felszállni.

És a gép persze megtekinthető lesz napközben a statikus kiállításon is. Próbálunk majd interjúkat is köré „építeni”. Farkas Bertalan űrhajós is a repülőnap vendége lesz, ő Delfinnel is kapott kiképzést, tehát első kézből kaphatunk információkat az annak idején hosszú ideig kiképző feladatokat ellátó repülőgépről.

Mi-2-es helikopter-bemutató is lesz, aki repüli, nem is lehet más, mint Imreh Lajos, „Lujó”, és az ő gyönyörű fekete gépe.

Így igaz, ő két bemutatót is tart, az egyik a szabadon választott repülése lesz füstölővel, a másik egy tűzoltóbemutató a helyi tűzoltók közreműködésével.

Helikopteres műrepülés Imreh Lajos módra

Az ejtőernyősök is látványos műsorra készülnek, formaugrásokkal.

Van már kupola-formaugró csapatunk, akik nagyon szép gyakorlatokat fognak bemutatni, természetesen lesznek ugrások füstölővel, zászlóval, szalaggal, és napközben rendezünk egy célbaugró versenyt is, hogy a közönség ezzel is megismerkedhessen. Három vagy négy sorozatban dobunk majd csapatokat, akik a célbaugró kör legjobb pontszámaiért versenyeznek.

Ki ne felejtsem, merthogy az iho.hu olvasói között szép számmal vannak buszrajongók: egy öreg Ikarusz 311-es fogja Székesfehérvár és a repülőtér között ingában szállítani az utasokat.

Az örömhír az, hogy már nem egy, hanem két busz lesz, mert egy eredeti kávészínű példány is elkészült Székesfehérváron. Az is a 300-as sorozat tagja, de más az ajtókiosztása, mint az elsőnek, ezt távolsági járatokon használták.

Oldtimer Ikaruszok járnak majd a reptér és a város között

Mekkora érdeklődésre számítanak, tekintettel arra, hogy idén volt Kecskemét, viszont nem volt repülőműsor augusztus huszadikán? Így aztán ez a szeptemberi időpont nem tűnik nagyon rossznak…

Ez már tradíció, hogy szeptember második hétvégéjén rendezzük Börgöndön a repülőnapot, sorrendben ez a tizennyolcadik. Azt gondolom, a repülés szerelmesei, az eddigi visszajelzések és az elmúlt évek tapasztalatai alapján, az ország minden részéből érkeznek majd ide. Általában öt és tízezer között mozog a repülőnap látogatóinak a száma, természetesen ez időjárás-függő is egyben. Egyelőre javuló a tendencia és jő időt jósolnak, bízzunk benne, hogy az égiek kedveznek Börgöndnek.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek