Borús hangulat Tökölön

Istvánfi Péter   ·   2014.04.24. 21:15
tokol0

Ha 2012-ben azt mondtuk, pangás volt, tavaly pedig, hogy kevés újdonság, akkor nyugodtan kijelenthetjük, az idei volt a mélypont a buszfesztiválok történetében. Alig néhány kiállító, a bemutatott buszok nagy része pedig veterán volt. A nagy buszgyártók az Iveco kivételével egyáltalán nem képviseltették magukat, pedig ha az eladott buszok számát nézzük, akkor az idei év nem rosszabb, mint a tavalyi, sőt.

Ez itt a Mercedes helye<br>A képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: Vörös Attila)

Távol maradt a kiállítástól a tavalyi év győztese a Mercedes, az idén szép sikereket elért Volvo és MAN is, de fájóan hiányzott a Scania, a VDL és a Setra is. Ezek közül a Scania és a Setra távolmaradása megint csak talány, hiszen azért el-el adogattak pár buszt az elmúlt években. Nem volt ott az Evopro sem, pedig a nemrég bemutatott elektromos buszuknak keresve sem találhattak volna jobb bemutatkozási lehetőséget.

Amiért mindenképp érdemes volt kinézni

A Kravtex is kihagyta a találkozót, ahogy az Ikarus is, előbbi különösen érthetetlen, hiszen az előző napi Busexpón még ott voltak, sőt a legnagyobb erővel képviseltették magukat. Kissé ellentmondásos, hogy a legnagyobb érdeklődés a Kapos Volán gyönyörű 266-osát és a BKV felborított 260-asát övezte.

Az Ikarust ez a felborult példány képviselte. A műszakizavar-elhárítók aztán elhárították a zavart, odamentek a fölborult buszhoz, és talpra állították

A kisebb cégek közül említésre méltó a szlovén TAM két távolsági busza, az Allison által kiállított automataváltós kisalföldes 280-as és BKV-s 260-as. Az egyetlen említésre méltó újdonság a klímákat forgalmazó Webasto Thermo & Comfort Hungária Kft. standján volt, ők az agglomerációban hamarosan debütáló, Spheros típusú klímával szerelt volánbuszos MAN Lion's City-t hozták el.

Árgus szemek

Az újdonságok helyett tehát idén rekordszámú veterán autóbusz jelent meg: arányaiban több volt a „régiség”, mint az „újdonság”. Persze a szervezőket idén sem érhette panasz, a buszok mellé szokásos körítést kaphatták a kilátogatók – vezetés, helikopterezés, sétarepülés, többek között; ezeket egyébként nem fotóztuk... A magas vérnyomásról a rúdtáncbemutató gondoskodott, ami után az Országos Vérellátó Szolgálat autóbuszában hűlhettek le a vérbőségben szenvedők.

A veterán buszok a képeslapokon és a valóságban is felülreprezentáltak, a lányok szerencsére fiatalok voltak

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek