Budapest Airport: erős utasforgalommal indult az ősz a repülőtéren

iho/repülés   ·   2023.10.30. 15:00
00_bud_eros_osz2023

A kiemelkedő utasforgalmú nyári hónapok után a szeptember is forgalmas volt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, 1 millió 366 ezer utas fordult meg a légikikötőben, 15,2 százalékkal több, mint a tavalyi azonos időszakban.

Idén eddig az augusztus volt a legforgalmasabb hónap, csaknem 1 millió 460 ezer induló és érkező utast regisztrált a repülőtér, 12,3 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A nyári hónapok összesített utasforgalma így 2023-ban 4 millió 270 ezer 513 volt.

Január és szeptember között 10 millió 981 ezer 806 utas fordult meg a főváros repülőterén, ez 21,2 százalékos emelkedés 2022 első kilenc hónapjához képest, és már csak 9,4 százalékkal marad el a 2019-es rekordévben mért adattól.

Szeptemberben a repülőtéren kezelt árumennyiség elérte a 16 ezer 924 tonnát, ez 11,6 százalékkal túllépte a 2022 szeptemberében mért adatot, és egyben a legerősebb szezonkezdést generálta a budapesti légi áruszállítás történetében – közölte a Budapest Airport. A társaság kiemelte, hogy a BUD Cargo City megnyitása előtti szeptemberben regisztrált árumennyiséghez képest ez 56 százalékos emelkedés. A cargo járatok száma ugyanakkor 1,8 százalékkal csökkent az előző évhez képest, ami a nagyobb kihasználtsággal közlekedő cargo gépeknek köszönhető, valamint annak, hogy az áru egy részét az utasjáratok alsó fedélzetén szállítják.

Augusztus óta üzemel a 2. terminál és az ibis Styles Budapest Airport Hotel között található új parkoló, ami az autóknak további 586, a busz terminál pedig a turistabuszoknak nyolc férőhellyel bővíti a kapacitásokat. Az új parkolóban ügyfélszolgálati iroda is helyet kapott, a repülőtér épületéig pedig fedett járda vezet fel, amin keresztül a 2A és a 2B terminál is könnyen megközelíthető. A beruházás összértéke 2,4 milliárd forint (6 millió euró) volt.

Újabb hotel építése kezdődött el a WING és a Budapest Airport közös fejlesztésében a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér közvetlen közelében. A 2. terminál bejáratától sétatávolságra található, 2018-ban megnyílt ibis Styles Budapest Airport Hotel mellett épül fel a 8000 négyzetméter alapterületű, 167 szobás új TRIBE szálloda.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek