Budapest–Balaton kerékpárút: mi legyen a biatorbágyi szakasszal?

iho/zöldút   ·   2020.10.25. 20:00
00_buba_biatorbagy

Erőltetik az egyoldalú a kerékpárutat, ez ellen tiltakoznak a lakók is. A kerékpárosklub javaslata továbbra is él, egyelőre úgy tűnik, hiába.

Megvan a kivitelező, hamarosan indul a munka. Közben még mindig folyik a tiltakozás. Miért?

Budapest felől a híres viadukton érkező kerékpárút a főút egyik oldalán, kétirányú kerékpárútként haladna.

A gyakori kapubeállók, a keresztutcák és a több helyen gyalogosokkal közösen vezetett, illetve a fasor kivágásával járó nyomvonal helyett a Kerékpárosklub már 2018-as viták idején kerékpársávot javasolt. Az egyoldali kétirányú kerékpárút a lejtő miatti magasabb sebességből következően is balesetveszélyes találkozásokkal járhat gyalogosokkal és autókkal is.

A közelmúltban felélénkült lakossági tiltakozással egyidőben az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak levélben írta le javaslatait a Kerékpárosklub, sőt egyeztetésen is részt vettek.

Kitartanak álláspontjuk mellett, továbbra is kerékpársávot javasolnak az útvonalra. A turisztikai célok mellett a mindennapos kerékpáros közlekedést is segítené, ha a Szabadság utca–Nagy utca–viadukt útvonalon marad a nyomvonal, de a mostani tervek helyett – lehetőleg megemelt – kerékpársávok biztosítanák a biztonságos boltba, munkába, iskolába járást.

A terveket áttekintve a kritikus szűkületeknél, rézsűknél is elfér kerékpársáv, a legtöbb helyen 1,75 méter széles, emelt, szintben elválasztott kialakításban is, a parkolóhelyek részleges megtartása mellett

A Kerékpárosklub arra az esetre is tett javaslatokat, ha a döntéshozók ragaszkodnak az egyoldali kétirányú kerékpárúthoz. Megjegyzések beépítésével enyhíthetik egyes helyeken a balesetveszélyt, de a koncepcionális problémát nem tudják kiküszöbölni.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek