CAT a főpályaudvartól?

iho   ·   2013.07.31. 13:00
Wien_Mitte_CAT_kk

Tíz éve nyújt kényelmes eljutást a bécsi Landstrassétól a schwechati repülőtérre a CAT, azaz a City Airport Train. A járatnak mindössze negyed órára van szüksége, hogy kiérjen a központból az osztrák főváros légi kikötőjéhez. Az előző évben mintegy 1,2 millió ember vette igénybe a szolgáltatást – írja az ORF.

A CAT ingavonata<br>(fotó: Herbert Ortner, Wikipedia)

A fejlesztések eddig sem maradtak el, a Wien Mitte, Landstrasse csomópont teljesen megújult. Onnan startol egyébként a reptéri gyorsvasút, valamint ott találkozik két metróvonal, az U3-as és az U4-es, valamint az S-Bahn hálózata is.

Wolfgang Schoiswohl a CAT üzletvezetője az ORF-nek elmondta, hogy a jövőben megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a reptéri vonatok egészen az új főpályaudvarig közlekedjenek, illetve onnan induljanak. Ezáltal a vonal még jobban bekapcsolódhatna a törzshálózatba. Ez azt jelentené, hogy a bécsi főpályaudvar teljes átadásával egy valóban komplex közlekedési csomópont jönne létre, hiszen bármely útirányból is érkezik majd egy utas, rövid átszállást követően hamar kiérhet a schwechati repülőtérre.

Az osztrák macska indul Wien Mitte állomásról<br>(forrás: Wikipedia)

Kapcsolódó hírek