Burkolt áremelés: december 14-ével eltörli a kedvezményes Okosjegyeket a MÁV
A teljesárú jegyhez képest körülbelül negyven százalékkal olcsóbb utazási lehetőséget a főváros és Szeged, Nyíregyháza, Pécs között vették leginkább igénybe az utasok.
A teljesárú jegyhez képest körülbelül negyven százalékkal olcsóbb utazási lehetőséget a főváros és Szeged, Nyíregyháza, Pécs között vették leginkább igénybe az utasok.
Az augusztusi inflációs adat alapján 2026-ban 4,3 százalékkal drágulnak a díjak, öt vármegyében azonban olcsóbb lesz autópályán közlekedni.
Miután metrójegyek árát januárban három lejről ötre emelték, most már hét lejt kóstálnak.
Szeptember 1-jével több mint tizennégy százalékkal nő a költség. A Hungrail úgy véli, versenyképes fuvardíj nélkül nincs versenyképes szolgáltatás, ezért folytatódhat az áruk elvándorlása a magyar vasútról.
Október elsejével 17,6 százalékkal korrigálták a magyar útdíjakat, januártól pedig további harminc–negyven százalékos emelés várható.
Az egy útra szóló jegyek árai jelentősen nőnek szeptember 1-étől a fővárosban, a bérletekhez nem nyúl a társaság.
A vasúti árufuvarozók szerint akár 30-50 százalékos áremelést eredményezne az új díjszabási rendszer.
Július 1-jétől várható az áremelés. Változnak ugyanis az úgynevezett távolságalapú jegyek árai.
Tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj 1000-ről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő.
Az árnyomást csak a többletkiadások terheinek megosztásával, a szolgáltatási díjak emelésével tudják mérsékelni.
Emelkednek a helyi autóbuszközlekedés, a parkolás és a közterület-használat díjai július 1-jétől.
A vasúti árufuvarozóknak alkalmazkodniuk kell a folyamatosan változó körülményekhez a költségeik kordában tartása érdekében.
Az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nőtt mától.
Az iparág vállalatai Európa-szerte aggodalmukat fejezik ki a működési költségek jelentős növekedése miatt.
Nyolc vonalon egyáltalán nem járnak a szerelvények. Ez az első huszonnégy órás sztrájk, a következő csütörtökön jön.