Pályázat a helyi közösségi közlekedés támogatására
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2 milliárd 15 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a települési önkormányzatoknak a helyi közösségi közlekedés támogatására.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2 milliárd 15 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a települési önkormányzatoknak a helyi közösségi közlekedés támogatására.
A brandenburgi Bad Belzig városában tartott IV. Nemzetközi Ikarus Találkozó első díját kapta meg a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) Malév színeket viselő Ikarus 250 luxus autóbusza, amelynek teljes körű restaurálása az LKK és a Classic Truck&Bus Kft közös projektjeként valósult meg.
Az év végére minden engedély rendelkezésre áll a kecskeméti a vasútállomást és a buszpályaudvart integráló csomópont építéséhez, addigra elkészülnek a kiviteli tervek is.
Hétfőn kezdi felújítani a teret a VI. kerületi önkormányzat, ezért máshol lehet majd fölszállni a buszokra.
Az Allison Transmission bemutatja új xFE-modelljét, amely tovább csökkenti a buszok üzemanyag-felhasználását.
A főváros déli kerületeiben közlekednek. Az első „adag” már becsülettel rója az utakat.
Naprakész adatokkal lesz feltöltve a teljes fővárosi fenntartású, a tömegközlekedés által érintett úthálózatra vonatkozó digitális adatbázis.
Egy helyen a busz és a vonat a Balaton parti városban, ráadásul akadálymentesen.
Nyílt nap lesz, érdemes odamenni, valahogy még be lehet jutni.
A beruházás az Európai Unió és a magyar állam csaknem 675 millió forintos támogatásával, 1,365 milliárd forintos összköltséggel valósul meg.
A Dobó téren napozott a magyar fejlesztésű hibridhajtású autóbusz.
Május elsejétől fél éven át nappal és éjjel is folyamatosan működik a milánói tömegközlekedés az Expo2015 világkiállításra érkező látogatók kiszolgálására.
Szerdától vasárnapig sűríti a menetrendjét a BKK.