Áthelyezett megállók a Nyugati téren
Hétfőn kezdi felújítani a teret a VI. kerületi önkormányzat, ezért máshol lehet majd fölszállni a buszokra.
Hétfőn kezdi felújítani a teret a VI. kerületi önkormányzat, ezért máshol lehet majd fölszállni a buszokra.
Az Allison Transmission bemutatja új xFE-modelljét, amely tovább csökkenti a buszok üzemanyag-felhasználását.
A főváros déli kerületeiben közlekednek. Az első „adag” már becsülettel rója az utakat.
Naprakész adatokkal lesz feltöltve a teljes fővárosi fenntartású, a tömegközlekedés által érintett úthálózatra vonatkozó digitális adatbázis.
Egy helyen a busz és a vonat a Balaton parti városban, ráadásul akadálymentesen.
Nyílt nap lesz, érdemes odamenni, valahogy még be lehet jutni.
A beruházás az Európai Unió és a magyar állam csaknem 675 millió forintos támogatásával, 1,365 milliárd forintos összköltséggel valósul meg.
A Dobó téren napozott a magyar fejlesztésű hibridhajtású autóbusz.
Május elsejétől fél éven át nappal és éjjel is folyamatosan működik a milánói tömegközlekedés az Expo2015 világkiállításra érkező látogatók kiszolgálására.
Szerdától vasárnapig sűríti a menetrendjét a BKK.
Vas- és gumikeréken, drót alatt és drót nélkül: nagyüzem lesz a fővárosi nosztalgiaflottában!
Változik a közösségi közlekedés menetrendje a hétvégén a húsvéti ünnep miatt.
Kedd estig három halálos áldozata volt Németországban a Niklas orkánnak, a helyenként óránkénti 160–190 kilométeres sebességgel lecsapó vihar az ország számos térségében közlekedési fennakadásokat okozott.