Csaknem ötven ultragyors töltőpontot ad át az országban a jövő év végéig az OMV
Magyarországon már tizenöt helyszínen lehet igénybe venni a cég új gyorstöltőit és további tizenkét töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható.
Magyarországon már tizenöt helyszínen lehet igénybe venni a cég új gyorstöltőit és további tizenkét töltőhely kiépítésén dolgoznak, ezek befejezése az év végéig várható.
A holland székhelyű, mintegy 330 főt foglalkoztató cég akvizíciójával a Siemens a meglévő e-töltési portfólióját a 40 kilowattostól a megawatt töltésig, valamint a depó- és flottamegoldásokkal egészíti ki.
Európa kilenc országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
A technológia egyszerűvé és még kényelmesebbé teszi az elektromos autók töltését és a töltés utáni fizetést: a töltési pontokon nem lesz szükség bankkártyákra vagy más fizetési és engedélyezési módokra.
Még a logójuk is ugyanolyan, mint az itthon üzletláncnak: Dánia legnagyobb kiskereskedelmi bolthálózata a városi áruelosztásnál használja a zöld teherautót.
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsiknak a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.
Egy másodpercnél is rövidebb idő alatt csatlakoztatja az elektromos buszt a töltőpontra az ABB egyik legújabb fejlesztése.