Lánchíd-felújítás: Csepelről jött két csuklósbusznyi hídelem
Kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját, amelyek egyenként csaknem olyan hosszúak, mint egy városi szóló autóbusz. A hatalmas elemeket hamarosan a Lánchíd közepébe építik be.
Kiszállították az új acélszerkezet első két tábláját, amelyek egyenként csaknem olyan hosszúak, mint egy városi szóló autóbusz. A hatalmas elemeket hamarosan a Lánchíd közepébe építik be.
Az RZD International vágányfektető daru segítségével bontja a régi, "C" felépítményű vágányt.
Felújítás miatt ideiglenes forgalmi rend lép életbe Budapesten, a IX. kerületi Bakáts téren, ahol decemberig nem lehet majd parkolni és a területen áthajtani sem.
A Debrecen-Józsa csomópont megépítése és a 354-es főút csomópontjának fejlesztése után, 2022 nyarától két helyszínen is megközelíthető lesz a Debreceni Észak-Nyugati Gazdasági Övezet.
A NIF Zrt. közösségi tervezés keretében készítteti el Eger közlekedésének tehermentesítése érdekében várost keletről elkerülő út tanulmánytervét és környezeti hatástanulmányát.
Az Energoatom ukrán nemzeti atomenergiacég 337 millió hrivnyából, vagyis 3,8 milliárd forintból hozta helyre a Vilcsát Janyivval összekötő 43 kilométeres pályát.
A húszkilométeres szakaszt 58,8 millió euróért villamosítja az Eltra és a TSS Grade vállalat.
Bóly és Ivándárda között hiányzik még húsz kilométer, ennek a szakasznak tették most le ünnepélyesen az alapkövét Nagynyárádnál.
Ötvenöt év után akadálymentes és zöldebb teret kapnak a budapestiek.
A deltavágány előnye, hogy a Szabadka és Beodra között közlekedő tehervonatoknak nem kell érinteni a zentai állomást.
Újabb magyar–szlovák határmenti kapcsolatot fejleszt a NIF Zrt. az Ipolydamásd és Helemba közötti határhíd-, valamint a hozzá tartozó csatlakozó utak építésével.
Forgalomba helyezték az újonnan elkészült Almádi csomópontot, és ezzel párhuzamosan a közlekedők használatba vehették a Veszprém–Balatonalmádi kerékpárutat is.
A 10,6 kilométer hosszú, új nyomvonalú, kétszer egy sávos elkerülőút látványos kivitelezési munkái augusztusban kezdődnek meg. Most az alapkövet rakták le.
A Szabadka–Belgrád vasútvonal rekonstrukciója alatt a röszkei határátmenetet is kerülő útvonalnak használnák a tehervonatok.