Még többen utaztak a Balatonnál, kevesebb késés mellett
Az idei szezon számokban.
Az idei szezon számokban.
A műtárgyak szerkezeti felújítása már augusztus végén befejeződött, mostanra pedig a kapcsolódó helyreállítási és hibajavítási munkák is teljesen elkészültek, a műszaki átadás-átvételi eljárás szerdán lezárult.
A néhány percnyi tartalékidőt garantáló fejlesztés egyelőre a menetrend tarthatóságát javítja, a „kotta” nem változik.
A nagyprojekt bruttó több mint hétmilliárd cseh koronát, vagyis bőven százmilliárd forint feletti összeget kóstál, ami még így is csaknem egymilliárddal olcsóbb, mint eredetileg remélték.
A fejlesztés során egyetlen fát sem vágnak ki építési okból, a cserélendő fáknak pedig legalább a háromszorosát ültetik el.
Legutóbb a Magyar Mérnöki Kamara Tartószerkezeti Tagozata a 2026-os Év Tartószerkezete Díjat ítélte oda a Duna-hídnak, ami ezzel a hazai építőipar három legfontosabb szakmai díját begyűjtötte három év alatt.
A lengyel Port Polska és a cseh infrastruktúra-kezelő Správa železnic a napokban írt alá együttműködési megállapodást. A Katowice–Ostrava viszonylat bővítése az elsődleges.
A gyorsforgalmi út negyvenöt kilométer hosszú, kétszer két sávos szakasza közvetlen gyorsforgalmi kapcsolatot fog teremteni az M3-as autópálya és Szatmárnémeti között.
A 80-as és 90-es vonalak elágazóállomása a MÁV országos állomásfelújítási programjának keretében szépült meg.
Az újonnan épült, huszonkét kilométer hosszú, normál nyomtávú pályán mostantól villamos üzemű vonatok is közlekedhetnek. Hamarosan a magyar határig is elér a felsővezeték.
A Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret elérni tervezett vágányok nemcsak Budapest központjának és a kelet-magyarországi városoknak kedveznének: akár a partiumi városokból is indulhatnának közvetlen vonatok.
A Gądkiban épülő, 4300 négyzetméteres létesítmény 2027-től szolgálja majd ki a gyártó Lengyelországban, valamint Közép- és Kelet-Európában dolgozó járműveit.
Első lépésként új felsővezeték-tartó oszlopokat állítanak fel.
Még 2011-ben készítettek stressztesztet abból a célból, hogy igazolják: a gigaberuházás során megépülő új, felszín alatti állomás megfelelő vonatkapacitást fog tudni kezelni. Egy szakértő szerint azonban az akkori számítások hibásak.
A napokban átadott, 16 ezer 500 négyzetméteres létesítmény az emeletes cityjet és railjet motorvonatokat szolgálja ki, meggyorsítva a járművek karbantartását.