Hatvanhatmilliót ért a győztes ajánlattevőnek a zöld Nohab
A június utolsó napján tartott árverésen a végén már csak ketten licitáltak.
A június utolsó napján tartott árverésen a végén már csak ketten licitáltak.
Végrehajtási eljárás folyik a Komplex Rail ellen, a tét a 618 629-es Nohab további sorsa. Csavar a történetben: a forgóvázak nem a Di3-aséi, miközben június 15-e óta kétszáz helyett mindössze kétmillió forintért vihető a szebb napokat is megélt Zöld Sárkány.
Nagyon beteg a gép, a tulajdonos vasúttársaság pedig talán még nála is „betegebb”. A kétszázmillióra taksált nemes hatlábú 618.629-es a Magyar Vasúttörténeti Parkban kénytelen tűrni a licitet.
A MÁV Rail Tours Kft. két, a Komplex Rail egy Turcsiorrút, a GYSEV pedig egy Ludmillát ad be a közösbe a Start négy Szergején felül.
Az előttünk álló hétvége főszereplői a Nohabok lesznek, de a Szergejek, Csörgők, a Samu és a 424-es gőzös szerelmesei sem maradnak hoppon. A Saxoniát viszont nem indítják útnak Berlinből.
A szerelvényt a Train Hungary közlekedtette a Floyd mozdonyával.
Megjelentek a MÁV-Start mozdony- és hibridmotorvonat-tenderei, tavasszal pedig szinte leállt az élet a koronavírus miatt.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 13-ától január 19-éig.