Nagyot zuhant a Maersk bevétele és nyeresége is 2023-ban
Hatalmasat esett Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége 2023-ban, a bevétele is harmadával csökkent.
Hatalmasat esett Moller-Maersk dániai szállítmányozási és logisztikai óriásvállalat nyeresége 2023-ban, a bevétele is harmadával csökkent.
Az igazán gyors teherszállítási szolgáltatás az ország középső részén, Csungking és Csengcsou városai között vehető igénybe, egyelőre tesztjelleggel.
Hétszáz méter hosszúra bővíti ki az ausztriai központú vasúti fuvarozó a létesítmény négy rakodóvágányát, így hosszabb egységvonatokat is ki tudnak majd szolgálni.
A jemeni húszi lázadók támadásai miatt a Szuezi-csatorna helyett egyre több teherhajó Afrikát megkerülve jut el Európába. A megváltozott rend nagy vesztesei az adriai kikötők. A fuvardíjak nőnek, a megbízhatóság romlik – a múlt év novemberéhez képest a konténerhajók harminc százalékkal késnek többet.
A logisztikai vállalat már Linzből és Duisburgból is szállít Európa legnagyobb mélytengeri kikötőjébe.
A lett nemzeti vasúti árufuvarozó társaság nemrégiben Észtországban szerzett meg szállítási szerződéseket, Litvániában pedig hozzáférést nyert a vasúthálózat használatához.
A segratei és a veronai Quadrante Europa terminálhoz is gyakrabban szállítanak vasúton januártól.
A Belt and Road kezdeményezés keretében elindított önálló logisztikai projekt idén tízéves.
Németország és Görögország, valamint Törökország között még több vasúti fuvarlehetőség áll rendelkezésre.
Jövedelmező lehetőségek is bőséggel állnak az európai gazdaság előtt. Hogyan tudnak a vállalatok digitalizációval és automatizálással, valamint a használt gépek okos alkalmazásával úrrá lenni az átalakulási hullámon, és új növekedési és hatékonysági lehetőségeket felfedezni?
A lépésre az országhatárok közúti blokádjai miatt van szükség.
Ausztria legnagyobb és legbefolyásosabb logisztikai szövetsége ezzel megerősíti az ország vezető logisztikai szövetségeként betöltött pozícióját.
A stratégiai lépés alátámasztja az ország elkötelezettségét a közlekedési rendszerének átalakítása iránt, előmozdítva a fenntartható fejlődést és áthidalva a vasút finanszírozásának hiányát.
Az Abu-Dzabi központú ADQ is érdeklődik a Deutsche Bahn (DB) logisztikai leányvállalatának felvásárlása iránt.
A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) előrejelzései szerint az útdíjak, az üzemanyagok adója és a bérköltségek is nőnek, emelkednek a raktárbérleti díjak.