Fontos kikötők estek el, globális fennakadások szakítják meg az ellátási láncot

Veszélyben a gyártási folyamatok!
A világ számos jelentős kereskedelmi csomópontjában, köztük Európa több kikötőjében súlyos torlódások alakultak ki, amelyek olyan mértékű késéseket és bizonytalanságokat eredményezhetnek, hogy azok már a gyártási folyamatokat is veszélyeztethetik. A Magyar Logisztikai Egyesület állásfoglalása szerint a jelenség magyarázata abban rejlik, hogy a hajózási logisztika újabb kihívással küzd. A bulkerek és a konténerhajók pontossága messze elmarad a normához képest: jelenleg csupán az esetek 58,7 százalékában érkeznek meg időben, ami nemcsak a korábbi 75 százalékos aránytól marad el, de még a világjárvány idején mért 65 százalékos pontosságtól is.
A pontatlan érkezés és a geopolitikai kihívások egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy számos jelentős kikötőben legalább néhány, de akár több mint tíznapos várakozási idővel is számolhatnak a teherhajók. A torlódás Európában inkább az északi kikötőket sújtja, ám a mediterrán térségben is gondot okoz. Összességében a Vörös-tengeri hajózást fenyegető jemeni, húti veszély miatti Afrika-megkerülést is beleértve akár egy hónapnyi többlet szállítási idő is kialakulhat. Ennek következtében például egy alkatrész a korábban megszokotthoz képest akár egy hónappal később érkezhet meg egy európai gyártóhoz, ami a kellő raktárkészletek hiányában komoly fennakadásokat okozhat a termelésben.
A tengeri szállítmányozást sújtó torlódások azonban nemcsak az adminisztrációt, a gyártási kapacitás-tervezést terhelik, hanem jelentős költségnövekedéssel is járnak. A kikötők teljesítőképességének érdemi növelése rövidtávon azonban nem lehetséges, hosszú hónapokba, de évekbe is telhet egy ekkora horderejű beruházás.
Ráadásul a Vörös-tenger bejáratát őrző Báb el-Mandeb szoros térségben konszolidálódott a feszült helyzet, a húti szeparatisták továbbra is fenyegetően lépnek fel az ellenségesnek tekintett hajókkal szemben: halálos áldozatokkal is járó támadásaik következtében júliusban két görög tulajdonú teherhajó, a Magic Seas (IMO 9736169), illetve a szárazáru-szállító Eternity C (IMO 9588249) veszett oda. Sőt, zavarják a hajók helyzetmeghatározó képességét is, akadt olyan 24 óra, amikor a kereskedelmi hajók kishíján egynegyede GPS-zavarokat szenvedett el. Ez a veszély továbbra fennáll, annak ellenére, hogy a jemeni kormányerők a közelmúltban a legkorszerűbb jelzavaró technikájú berendezéseket foglalták le a szeparatistáktól.
Megfigyelők rámutatnak, mivel a hútik palesztinbarát és Izrael-ellenes álláspontja a jövőben aligha fog változni, a belátható jövőben a Vörös-tenger helyett a Fokföld körüli útvonalak fokozottabb használata jelenthet reális kereskedelmi és gyakorlati alternatívát. Azaz: a többlet szállítási idők állandósulhatnak.
Nyitóképünkön: már a görögök is a térségben vannak! A HS Psara fregatt nemzetközi misszió keretében teljesít védelmi küldetést a Vörös-tengeren közben (fotó: Eunavfor Aspides)
* * *
Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!