Elővárosi ingavonat már Traxx-szal is, becsődölt a Flybe – ez történt a héten a közlekedésben
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló március 2-ától március 8-áig.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló március 2-ától március 8-áig.
Múlt hét péntektől 1600 egységcsomagban orvosi szájmaszkokat, gumikesztyűket és kézfertőtlenítő géleket osztott ki a MÁV-Start a nemzetközi járatokon szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóknak és utaskísérő személyzetnek.
A nemzetközi vonatokon dolgozó jegyvizsgálók és az utaskísérő személyzet között szájmaszkokat, gumikesztyűket és kézfertőtlenítőket osztanak ki.
Megy a munka, emiatt van, hogy áll a vonat. De meg kell csinálni, hogy aztán továbbmehessen. Gyorsabban.
Újra itt a vágányzári szezon, javában lehet már dolgozni a sínek mentén, és hát mindig van is mit csinálni.
A szobi, az esztergomi és a ceglédi vonalon tavaly ősz óta gyakrabban járnak az éjszakai vonatok, a szobin pedig órás ütemben közlekednek. Az utasszámolások igazolják, hogy sikeres volt a váltás, több száz utas veszi igénybe ezeket a járatokat.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló február 10-étől február 16-áig.
Újabb hasznos funkciók válnak elérhetővé február 15-étől a MÁV alkalmazásban.
A vonatokon tavaly több mint kilencezer tárgyat hagytak el, köztük jegygyűrűt, babakocsit, mikulásjelmezt és ukulelét.
Tavaly májusban két hétig ideiglenesen, csúcsidőszakban személyvonatok közlekedtek a balparti körvasúton, a Budapest–Hatvan vasútvonalról Újpesten át Piliscsabára. A felmért utasigények, a járatok nagy kihasználtsága visszaigazolta a vasúttársaság azon elképzelését, hogy ebben a viszonylatban a közlekedés állandó legyen.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 27-étől február 2-áig.
Tavaly a bliccelő utasok által befizetett követelésbehajtásból származó befolyt bevétel meghaladta a 103 millió forintot, amire az elmúlt öt évben nem volt példa.
Közel négyszáz új készülék áll szolgálatba idén.
Földön, vízen, levegőben: összefoglaló január 13-ától január 19-éig.