A városi mobilitás jövőjét mutatja be a WeMove Mobilitási Park
Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében nyitott meg.
Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében nyitott meg.
A kiviteli tervek már készen állnak, a BKK többéves előkészítő munkával megteremtette a lehetőségét annak, hogy forrás rendelkezésre állása esetén mindkét projekt esetében elindulhassanak a kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárások.
Erős az érdeklődés, a kiállítóhelyek több mint 85 százaléka már foglalt. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a nemzetközi színtéren folyamatos a lelkesedés a vasúti és mobilitási ágazat korszerű megoldásai iránt. Ismét megtartják az influencer fesztivált.
A kivitelező február 14-én, pénteken átveszi a munkaterületet, majd március 1-jén, szombat hajnalban – az első ütemben, tervezetten őszig – lezárja a déli hidat, amin jelenleg Pest irányába tart a gépjárműforgalom.
A támogatási szerződés leendő megkötésével a BKK folytathatja kerékpárosbarát és közlekedésbiztonsági fejlesztéseit, amik a Fővárosi Önkormányzat törekvéseihez kapcsolódva hozzájárulnak az élhetőbb, fenntarthatóbb városi környezet kialakításához.
A Podmaniczky Mozgalom Budapest fejlődésért kíván munkálkodni, bárki csatlakozhat hozzá, aki tenni szeretne azért, hogy a fővárost „kirángassák abból a gödörből”, ahova az elmúlt évek pártpolitikai csatái juttatták – mondta Vitézy Dávid, a mozgalom vezetője Budapesten, a szervezet zászlóbontásán.
Legalább a jelenlegi szolgáltatási színvonalat fenn kell tartani a vonalakon – erről egyeztettek szakmai és civil partnerek a BKK Mobilitási Témacsoportjának legutóbbi ülésén.
Közbeszerzési eljárást indít a Budapesti Közlekedési Központ a társaság bérlet- és jegykiadó automatahálózatának megújítására és üzemeltetésére, valamint vadonatúj automaták beszerzésére.
XXI. századi emblematikus főútként születhet újjá a Nagykörút a Nyugati pályaudvar és a Boráros tér között.
Nyáron elkészültek a tervek, most pedig újabb fontos lépést tett a BKK azért, hogy szebb és élhetőbb Duna-partja legyen Budapestnek.
A válaszadók mindössze tizede jelezte azt, hogy iskolabusszal vagy egyéb szervezett szolgáltatás révén teljesen biztonságosan jut el gyermeke a suliba.
A világ vezető közlekedéstechnológiai és mobilitási vásárán, szeptember 24. és 27. között, immáron 14. alkalommal esedékes berlini Innotrans-on minden talpalatnyi hely elkelt.
Kilenc magyar, fenntartható, biztonságos és intelligens közlekedési infrastruktúrák kiépítését célzó kezdeményezést támogat Brüsszel.
A csehországi Zlín autóbusz-állomására sorra érkeznek a helyközi buszok, oldalukon hirdetik a legegyszerűbb közösségi közlekedési utazás lehetőségét, a FAIRTIQ alkalmazást. A svájci mobil jegyrendszer app első, kelet-közép-európai, élesben működő projektje a napokban startolt el a közel hatszázezres régióban (Zlíni kerület, azaz csehül: Zlínský kraj), ahol immár akadálytalanul használható a minden hardvert és infrastruktúrát nélkülöző mobilalkalmazás.
Jóváhagyták a TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat fejlesztésére vonatkozó új uniós rendeletet, benne a magyar és a román főváros közötti nagy sebességű vasút megépítésére vonatkozó passzust. A döntés végleges, a hálózatot három lépésben fejlesztik tökélyre, a végső határidő 2050.