Megújult egy nagyváradi Tatra-villamos
Az új hajtással és generátorral jelentős energiamegtakarítás érhető el. Még kerékpárszállítót is kapott a jármű!
Az új hajtással és generátorral jelentős energiamegtakarítás érhető el. Még kerékpárszállítót is kapott a jármű!
Egyszerű zsoldosnak tartja magát, aki ezentúl a partiumi nagyváros helyett az Egyesült Arab Emírségek fővárosában fog dolgozni. Nyolc éve lett igazgató Nagyváradon, előtte köze sem volt a közlekedéshez. De tanult, akart. És most villamoshálózatot építhet.
A román nagyváros bevásárlóközpontja a biztosíték arra, hogy ne legyen veszteséges a járat.
Elkezdődött Nagyváradon az Ártánd-Bors határátkelő és Kolozsvár között közlekedő személygépkocsiknak készülő, a belvárost elkerülő út építése.
Az Értől az Óceánig nevet viselő projekt elemei főként a 106. számú Debrecen–Nagykereki vasútvonal, mint közlekedési folyosó köré csoportosulnak, de a csatlakozó autóbuszvonalakat is érinti a fejlesztés.