Negyven évvel ezelőtt indította transzatlanti szolgáltatásait a FedEx Express
A ma már világelső légi szállítmányozási cég hét Boeing 727-essel teremtett összeköttetést New York és London, illetve Brüsszel között.
A ma már világelső légi szállítmányozási cég hét Boeing 727-essel teremtett összeköttetést New York és London, illetve Brüsszel között.
Mottó: „Akármit is mondunk, azt később fel fogják használni ellenünk, ezért csak akkor fogunk bármit közölni, ha abban már biztosak lehetünk.”
A Global Airlines alapítója, James Asquith négy Airbus A380-ast vásárolt, és hamarosan olyan szolgáltatásba kezd velük, ami távol áll a fapados légitársaságok nyomorúságától.
Júliusban 4674 egyirányú légi összeköttetés létesül az Egyesült Királyságból az Egyesült Államokba, csak a Függetlenség Napján, július negyedikén 149 járat repült át nyugat felé az Atlanti-óceán felett.
Öt légitársaság repül összesen huszonöt útvonalat Európa és az Újvilág között. Ez bizony rekord.
Májusban indították, havonta ötezren repülnek a légitársaság Airbus A330-200-asaival Belgrád Nikola Tesla (BEG) és Chicago O'Hare (ORD) között.