Elektromos teherautókat mutatott be a BYD
E-busszal, e-teherautóval és e-furgonnal tervezi meghódítani a magyarországi elektromosjármű-piacot a cég.
E-busszal, e-teherautóval és e-furgonnal tervezi meghódítani a magyarországi elektromosjármű-piacot a cég.
Elkezdődött Zwickauban az első teljesen elektromos Volkswagen személyautó, az ID.3 sorozatgyártása.
Tíz perc alatt feltölthető lítiumion-akkumulátort fejlesztettek ki elektromos gépkocsiknak a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói, akik a Joule című tudományos folyóiratban mutatták be fejlesztésük eredményét.
Az új Scania Citywide kisebb üzemanyag-, illetve energiafogyasztást, nagyobb utaskapacitást, jobb vezethetőséget, valamint az utasoknak és a járművezetőknek nagyobb kényelmet kínál.
A cseh autógyár stratégiája szerint 2025-ben az elektromobilok teszik ki az eladott gépkocsik egynegyedét.
Mivel az osztrák városokban is egyre több közösségi e-roller szolgáltató lép be a piacra, az Osztrák Városok Szövetsége és az AustriaTech útmutatót dolgozott ki a településeknek, mire figyeljenek a szolgáltatás engedélyezésekor.
A következő öt évben a Škoda Auto összesen két milliárd eurót fektet be az elektromos járművek és az új mobilitási szolgáltatások fejlesztésére.
Orfaluból 1,29 kilométer hosszú burkolaton lehet áttekerni a szlovéniai Bűdfalvába (Budinci).
Jövő júniusra készül el a Debrecen–Nagyvárad közötti kerékpárút még hiányzó, Tépe és Berettyóújfalu közötti, 8,3 kilométer szakasza, amelynek alapkövét pénteken tették le.
Több mint háromszáz kerékpáros választotta a vasúttársaság akcióját csütörtökön.