„Csak” kilencezer gép… De újra Oshkosh, újra nagyszerű show-k, találkozások

U-2-es a pálya felett, világháborús és modern harci gépek egy kötelékben, koncert Mustangokkal, éjjeli csodák. Az új nemzedékek megnyerése: 18 év alatt ingyenes belépés.

Lassan véget ér a világ legnagyobb repülőtalálkozója, és kiürül majd Oshkosh, a világ legforgalmasabb repülőtere, már ami ezt a hét-tíz napot illeti. Rengeteg érdekes összefoglaló jelent meg eddig is az EAA (Experimental Aircraft Association) szervezte egyhetes találkozóról.

De mi lehet autentikusabb, mint portálunk Amerikába „kiküldött tudósítója”, Póka Ferenc vállalkozó és Bonanza-tulajdonos/pilóta beszámolója, aki immár hetedik alkalommal részese a világszerte ismert és várt mega-gyülekezetnek. Van tehát összehasonlítási alapja, milyen az idei – a tavalyi elmaradt Air Venture után.

– Olyan kilencven százalékos kapacitású a mostani találkozó, csak kilencezer gép jött, főképp mert rengeteg külföldi nem tudott iderepülni a járvány miatt, még Kanadából is nehéz volt átjutni. Voltak, akik elmentek korábban, mert szerdán nagy vihar jött, és előle menekültek, és nem mindenki jött vissza azután. Persze a reptér így is tele volt.

– Beszélgettünk az izgalmas érkezésekről, amelyekről már korábban részletesen beszámoltunk, de érdemes most is ideidézni. Hogyan zajlik többezer gép landoltatása olyan két-három nap alatt?

– A General Aviation gépeknek a Ripon pontnál kell jönniük 1800 lábon és kilencven csomóval, aki ezt nem tudja tartani, 2300 lábon és 130 csomóval. Ott következik az első utasítás a földről, amit nem rádión, hanem szárnyrázással („rock your wings”) kell nyugtázni, itt van egy kihelyezett irányítási pont, két-három emberrel, egyik látcsővel nézi a gépeket, a másik rádiózik, és megadja az utasítást, hogy milyen útvonalon menjen az azonosított gép, melyik pályán szálljon le.

Vagy, ha valaki nem úgy viselkedik, akkor kirúgják a körből és újra kell kezdenie a sorbaállást. Amikor a Fisk pontot elhagyja az ember, áttér annak a pályának a külön frekvenciájára, amelyiken le akar szállni, azt megint egy kihelyezett irányító mondja, hogy a 9/27-es vagy a 18/36 pályán milyen színű „pöttyre” landoljon.

Idén is csak kisebb problémák adódtak, egy Stearman túl erősen fékezett és orra állt, egy Bonanza kereke kidurrant, de az is ki tudott vergődni a pályáról, úgyhogy a leszállások emiatt nem álltak le egy pillanatra sem.

– Oshkosh tehát a maga nagyszerűségét most sem vesztette el, de mindig vannak különösen kiemelkedő élmények.

– Például most az U-2-es áthúzása.

Leszállni nem szállhatott le, mert ahhoz egy külön procedúra kell felvezető kocsival, amely mögé áll a pályán és onnan diktálják a pilótának a magasságot, de ilyen sem volt még itt. Szép surrogással repült a beton fölött, aztán rászúrta a gázt, és ment tovább.

Ami újdonság volt, az az elektromos helikopterek bemutatója, az egyik, az a bogárszerű valami, a Black Fly, nem volt túl meggyőző, le is szállt és nem is tudott újra felemelkedni, úgy kellett kivontatni, de a Volocopter szépen repült. Próbálkozik mindenki valami új technológiával, de hogy ebből mit tudnak igazán kifejleszteni, és hogy mi mire lesz valóban jó, azt az idő dönti el.

A légiprogramban szokásos módon repültek a régi vadászgépek, a P-51, a Corsair, a P-40, szintén az orosz Jak-3-as, szépek voltak ismét a nagy kötelékek, repültek a DC-3-asok és velük egy Beech C-45-ös, az egyik C-47-est egy százéves bácsi vitte a jobbülésben, aki egyébként ugyancsak C-47-es pilóta volt a partraszállás napján, 1944-ben.

Remek volt az éjszakai show, a nyitány az AeroShell volt T-6-osokkal, a gépek nagyon jól ki vannak világítva, volt néhány microjet, apró sugárhajtású gépek, a (magyar származású) Jim Bede konstrukciói, mindenféle tűzijátékokkal, általában már teljes sötétségben.

Az amerikai katonai repülés az U-2-esen túl is bőven jelen van, például itt van két Growler, az F-18 elektronikus hadviselésre szolgáló változata, két másik F/A-18, és más harci gépek, amelyek olykor egy kötelékben repülnek a második világháborús gépekkel, a Mustanggal vagy a Corsairrel.

Itt volt az F-15-ös bemutatócsapat, korábban voltak F-22-esek és F-35-ösök is, idén nem tudni miért, nem jöttek, de nem hiányoztak, annyi minden más volt… A szervezők mindig megpróbálják kicsit felrázni a programot, kicsit mindig másképp, másokkal. De például itt van a Spooky, az AC-130 gunship, tudod, az a Hercules, ami lő, és amikor bemutatót repül, a földön is csinálnak hozzá egy kis tűzijátékot. Ugyancsak a központi nagy kiállítóhely, a Boeing Plaza vendége a német katonai szállítógép, A400-as, aztán az Orbis, a DC-10-es, aminek a belsejében szemészeti kórházat rendeztek be. A UPS egy 747-8-ast hozott.

– És talán annak demonstrálásaképp, hogy a típussal minden rendben van, a United elhozta az egyik vadonatúj, most átvett 737 MAX utasszállítóját.

– Csak két napig volt itt, a Boeing Plaza gépeit mindig cserélik, hogy friss látnivalók legyenek ott is. A gépekbe be lehetett menni és kérdezni a legénységet, aztán a gép elmegy és közben csinál egy látványos emelkedést.

Külön szekciójuk van a home-built gépeknek, és volt külön bemutatójuk is a légishow során, még deltaszárnyú otthon épült gép, furcsa volt, de szépen repült. és megint itt járt az a furcsaság, amiről az iho.hu is írt, a két Jak-55-ös  összeépítve, plusz a középső szárny alatt egy Learjet gázturbina, ez a gép együtt repült egy Wacóval, aminek a hasa alatt szintén van pluszban egy sugárhajtómű. Nem először vannak itt, de látszik, hogy egyre jobban ismerik a gépet, egyre jobban tudják kihasználni a karakterisztikáját, egyre érdekesebb manővereket hajtanak végre.

A rövidebb 10-es pályánál repülnek az ultralightok, és itt versenyeznek a bush-pilóták a gépeikkel abban, hogy ki tud a legrövidebben fel- és leszállni. Az oldtimerek kevesebbet vannak a levegőben, nekik van egy külön szépségversenyük, és a tulajok tisztán akarják őket tartani...

A „Warbird Section” naponta két bemutatót tart reggel tízkor és déli egykor, mindig idevontatnak két egykori harci gépet, bemutatják őket, bemutatják a személyzetek felszerelését, mindent elmesélnek róluk azok, akik restaurálták, akik repülik, és közben kis koncertek zajlanak, a gépek korszakának dalaiból ad elő és annak az időnek a divatja szerinti ruhában lép fel Theresa R Eaman énekesnő.

– És nyilván rengeteg még a látnivaló égen és földön Oshkoshban, ami tehát továbbra is hatalmas élmény mindenkinek, aki részese lehet, Tegyük hozzá, idén a szervező EAA úgy döntött, hogy a 18 év alatti fiataloknak nem kellett fizetniük a belépőért.

– Sok a gyerek is, de itt van a repülés szerelmeseinek minden korosztálya, a két-három évesektől kezdve az öregekig. Nekem például volt szerencsém előadásra fuvarozni egy golfkocsin a 101 éves Charles McGee dandártábornokot, a legendás, afroamerikai pilótákból álló második világháborús alakulat, a vörös farkú gépeken repülő Tuskegee század utolsó, még életben lévő tagját.

Szóval lehet, hogy kicsit kevesebben vagyunk, de az érdeklődés, a hangulat, a show ugyanaz, mint korábban.

A gyönyörű fotókért külön köszönet Ricardo von Puttkammernek, az amerikai repülőnapok ismert, klasszikus krónikásának!