Csak néhány éjszakai járatot érint a nyári időszámítás kezdete

iho/vasút   ·   2017.03.24. 09:59

A MÁV-Start tájékoztatása szerint az óraigazítás hajnalán a kettő óra előtt induló belföldi vonatok már a nyári időszámításnak megfelelően, legfeljebb hatvan perccel később érkeznek a következő állomásra. A Budapestről Szobra 2 óra 5 perckor érkező vonat 3 óra 5-kor, a Ceglédről Szolnokra 2 óra 24-kor érkező vonat 3 óra 24 perckor fut be az óraátállítás miatt. Az eredetileg kettő és három óra között induló belföldi személyszállító vonatokat három órakor indítják el. A Budapest-Nyugati pályaudvarról Szolnokig közlekedő vonat tizenöt perccel, a Debrecenből Nagykerekibe induló vonat negyven perccel, a Debrecenből a Nyugati pályaudvarra tartó sebesvonat huszonnégy perccel, a Lajosmizséről a fővárosba közlekedő személyvonat pedig tizenöt perccel később, három órakor indul.

Az óraállítás Magyarország területén két nemzetközi vonatot érint: a Bécs és Bukarest között közlekedő Dacia nemzetközi vonatot a lőkösházi állomáson éri az óraigazítás. A vonat Lőkösházáról már a nyári időszámítás szerint indul 3 óra 25-kor. A Bukarest–Bécs viszonylatú Dacia nemzetközi vonatot Lőkösháza és Békéscsaba között éri az óraigazítás. A vonat Békéscsabára már a nyári időszámítás szerint 3 óra 15-kor érkezik, emiatt a Keleti pályaudvarra és Bécsbe is később ér be. Néhány Budapestről induló nemzetközi vonat várhatóan egy órával később éri el a külföldi végállomást: Belgrádot a Beograd nemzetközi gyors, Temesváron át Bukarestet a Körös IC, Kijevet a Latorca IC, Brassót a Corona IC, Bukarestet az Ister IC, Münchent és Zürichet a Kálmán Imre EuroNight, valamint Berlint a Metropol EN. Körülbelül hatvan perccel később érkezik meg Budapestre vasárnap reggel, illetve délelőtt Belgrádból a Beograd gyorsvonat, Berlin–Prága felől a Metropol EN, Bukarestből az Ister IC, Brassóból a Corona IC, Münchenből és Zürichből a Kálmán Imre–Wiener-Walzer EN, Kijevből a Latorca IC, és Temesvárról a Körös IC, amely Bukarestből közvetlen–kocsikat is továbbít Budapestre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek