Mi lesz veled, taszári csapatmúzeum?

A hazánkban települő szovjet repülőezredeknél és hadosztályoknál is volt egy úgynevezett „Комната боевой славы”, azaz a Dicsőségszoba, ahol az egység teljes történetét bemutató anyagok, képek, repülőgép alkatrészek, gépágyúk, zászlók, tablók szerepeltek. Jómagam többször meglátogathattam a kunmadarasi felderítőezred múzeumát: ott az új gépek érkezésének képei, életképek a zónából és hasonló kordokumentumok függtek a falakon, a vitrinekben meg lövészetekről emlékbe megmentett, gravírozott lőszerhüvelyeket, hadgyakorlatok anyagait helyezték el. Ahogy kivonultak a szovjet csapatok, illetve szép lassan megszűntek és bezártak olyan legendás repülőterek, mint a taszári, pápai, vagy szentkirályi objektumok, ezekből a múzeumokból nem sok maradt.

Azonban azért nem veszett el minden: lelkes emberek, egykor a taszári bázison szolgálók megtettek mindent, hogy az ottani kiállítás megmaradjon, továbbéljen és fejlődjön. Többszöri áttelepítés, áthelyezés, akadályok és nehézségek ellenére ma a taszári bezárt laktanyában, a bejárattól nem messze egy faépületben található az egykori helyi alakulatok életét bemutató gyűjtemény. A látogató, amikor belép, szinte érzi a történelemszagot a levegőben, s garantáltan órákat tud eltölteni a rengeteg érdekesebbnél érdekesebb tárgy fölött elmerengve. Repülőgépdarabok, -műszerek, tablók, sikeres gyakorlatok emlékei, emléktárgyak, ejtőernyők, fékernyők, egyenruhák és hajózó ruházat, rádiótechnika és sok-sok egyéb tárgy van kiállítva, az épülettel átellenben pedig egykori taszári gépek parkolnak. A pár fős kis „mag” (Tarlósi József és barátai), akik a múzeum jelenlegi koncepcióját megalkották, kitalálták, szívügyüknek érzik a dolgot.

Valamikor egy évvel ezelőtt látogattuk meg baráti körömmel ezt a múzeumot, amely egy ideje már a fent említett méltó helyen, igényesen berendezve mutogatja „bájait” a lelkes érdeklődőknek. A napokban több helyről is azt az információt kaptuk, hogy valami történt Taszáron: úgy tűnik, a múzeum koncepcióját megálmodó csapatot most nem engedik be a területre jegy nélkül (erről hivatalos értesítést kaptak), s új látogatási rendet készülnek bevezetni a területre vonatkozóan. Nagyon reméljük, hogy a gondok megoldódnak, s a taszári múzeumot az érdeklődők és közreműködők-kialakítók továbbra is gond nélkül látogathatják.

Érdemes felidézni a taszári múzeumok rövid történetét. Ebben Tarlósi József lesz segítségünkre, aki így emlékezik:

„Az első, akkor még csapattörténeti emlékszobának nevezett változat a volt híradó zászlóalj épületében az 1960-as években volt látható – csak belső használatra. Összeállítói Vígh Antal néhai alezredes, Pámel Gyula őrnagy és Varjú Péter néhai főtörzsőrmester.

Később a csapatművelődési otthonban (a „Gagarinban”) rendezték be. Csapatmúzeumként funkcionált, és a ’70-es évek elejétől kevés kiválasztott külső látogató is láthatta. Később általános és középiskolások, Somogy megye fiataljai számára mindig nyitva álló, a honvédelmi nevelés érdekében bármikor felhasználható helyi intézményként működött a rendszerváltásig. 1989-ben a honvédelmi miniszter parancsára valamennyi csapatmúzeumot bezáratták. Következő helye az akkor új Oktatási Centrum földszintje lett, a csapatrepülők kiállítását is bemutatva. A 101. felderítő század saját emlékszobát hozott létre, melynek megmaradt anyaga a később a két katonai szervezet egyesülése után az ezred tárlatába került beillesztésre. Itt már akár külföldiek is megnézhették.

Az átköltöztetés és a „csapat emlékszoba” létrehozása külön engedélyezés után történhetett. Ennek része volt, hogy az akkor mintának kinevezett Flottilla emlékszobát kellett alapul venni. Varga Géza hadtörténész alezredes baráti segítségével, pápai minta szerint született meg az új formátumú feldolgozás, amely az időközben írásba foglalt csapattörténeten alapult. Ugyanakkor a közreműködők kezdeményezték a Rádiótechnikai Zászlóalj történeti emlékeinek az emlékszoba anyagába történő beépítését, amelyet Tóth György alezredes, zászlóaljparancsnok köszönettel vett, és jelentős mennyiségű tárgyi eszközt átadott az építőknek.  (Tell György százados és Kontsagh Sándor zászlós volt a fő kivitelező.) Az emlékszoba kialakításával egyidejűleg született meg a technikai emlékpark gondolata, amelynek engedélyezési eljárását követően a kivitelezést Majoros József néhai mk. alezredes és közvetlen munkatársai, valamint a Javító osztály szakemberei végezték.

Az amerikai erők bevonulása miatt az épületet teljesen ki kellett üríteni, így 1995-től csaknem két évig ládákban kapott helyet a teljes anyag az akkori „M”- raktárban. (Azóta már lebontották azt is.) A Honvédség megalakulásának százötvenedik évfordulójára a veterán repülők lelkes közreműködésével nyílt meg megújult formában 1998-ban, a régi hajózó tanterem földszintjén. Bejelentés alapján már csoportok is megcsodálhatták a jelentősen kibővített kiállítást. Az alakulat végleges bezárását követően 2006 elején Kontsagh Sándor szinte egyedül „menekítette” ki az anyagot a Helyőrségi Művelődési Otthon (volt Tiszti Klub) emeletére. Itt méltó formában emléket állítva az alakulat múltjának, sokak örömére már szabadon látogatható volt a kiállítás.

2007 őszétől a helyi önkormányzat döntése alapján ismét papírdobozokban tárolták az anyagot az épület romos konyhájában. Ennek tervezett felújítása miatt 2009 februárjában ismét költöztetés volt. Ezúttal az immár önkormányzati tulajdonba került laktanya volt elhelyezési épülete (a „Sprint”) lett a cél.

2009 elején a tulajdonos Hadtudományi Intézet, látva a kiállított repülőgépek és a múzeumi tárgyak áldatlan állapotát, azok elszállítása mellett döntött. Lakossági és civil szervezetek kezdeményezésére műtárgybérleti szerződés keretében az intézkedést megváltoztatták.

Az év februárjának elején egy lelkes csoport bejárta a laktanya szóba jöhető épületeit, megfelelő helyet keresve a múzeumnak. Elsődleges szempontként a lehető legkevesebb ráfordításra tekintettel a volt amerikai templom mellett döntöttek. A repülőgépek környezetének rendezése és a gépek megtisztítása haladéktalanul megkezdődött. Az épület biztosításán kívül a helyi önkormányzat az anyagi és személyi biztosítás jelentős részét vállalta.  Ezen kívül az egész folyamat a Magyar Veterán Repülő Egyesület  Somogy megyei Szervezete elvi gondnokságával,  Hamvai Gyula vállalkozó, a Corvin Alapítvány és a Taszárért Közalapítvány pénzbeli hozzájárulásával zajlott. A kevés számú, ám annál lelkesebb segítőnek is köszönhetően (mintegy kétezer munkaóra) mindez – beleértve azt is, hogy Lendvai Miklós a kiállított MiG-15-öst újrafestette – nem teljesen merítette ki a 300 ezer forintos előirányzatot.

A fentebb jelzett tempónak köszönhetően tarthatták meg a falunapon, augusztus 29-én az első nyilvános közönséglátogatást. Később az épület többi helyiségeinek berendezésével a kiszolgáló szakágak bemutatói is helyükre kerültek: külön területet kapott az ejtőernyős szolgálat, és berendezték a rádiótechnikai zászlóalj emlékszobáját is.”