Csökkenő utasszám, növekvő kihasználtság

iho/repülés   ·   2011.11.05. 10:00
AA_cim

Ellentmondásos októberi adatokat közöl a vezető légitársaságok októberi teljesítményéről az amerikai Air Transport Association (ATA), a társaságok szervezete. Az American Airlines forgalma 1,1 százalékkal esett vissza, a csökkenés ugyanakkor arra is visszavezethető, hogy a légitársaság csökkentette néhány útvonalra felkínált kapacitását, összességében 0,7 százalékkal. A nemzetközi járatok forgalma szinten maradt, a belföldi forgalom 1,8 százalékkal esett vissza októberben.

A Delta Air Lines forgalmi adatai január óta most mutatták a legkomolyabb csökkenést, 3,8 százalékkal volt kevesebb az utas, mint tavaly októberben. Januárban volt tehát a legmeredekebb esés idén, öt százalék. A forgalom visszaesése ugyanakkor itt is kapacitáscsökkentéssel párosult, illetve abból is eredt, ez a Delta esetében októberben 3,1% volt.

A US Airways szintén a csökkentett kapacitás következtében regisztrált visszaeső forgalmat, viszont ennél a társaságnál feltűnően jól alakult a kihasználtsági mutató, ami végül is a kapacitáscsökkentés értelme és célja. A forgalom 1,5, a felkínált kapacitás 1,7 százalékkal volt alacsonyabb októberben, az emelkedő költségek és a növekvő üzemanyagárak okozta helyzet kezelése érdekében. A legfontosabb hatékonysági, járatkihasználási mutató, a load factor elérte a 83,7 százalékot, ami októberi rekord a társaságnál.

Kapcsolódó hírek