Csőtörés utazómagasságon, biztonságban leszállt az óriásgép

iho   ·   2016.03.17. 11:20
cim

Az eset most a British Airways G-XLEF lajstromjelű gépén történt, amely Johannesburgból tartott 400-as repülési szinten London felé. Vagy másfél órával a leszállás előtt először a felső szinten jelent meg vagy egy centiméternyi víztükör a padlón, majd ahogy ez akár egy társasházban szokott történni, a beázás lefelé terjedt, és a víz nemkívánatos enyhe zuhanyt okozott az alsó szint kabinjában is.

A beázott BA 380-as <br>(fotó: Adrian Pingstone)

A személyzet azonnal lekapcsolta a kabin valamennyi elektromos rendszerét, és megkezdte a csőtörés helyének felderítését, szerencsére negyedóra alatt megtalálták a víz forrását, takarókkal és törülközőkkel itatták fel az összegyűlt vizet.

A kapitány később bejelentette, hogy a közjáték ellenére a gép biztonságban repül tovább, majd a 380-as le is szállt Heathrow-n. Ugyanakkor a kétszintes óriás mintegy 64 óra után állt csak újra szolgálatba.

Egy utas fotója a képt évvel ezelőtti csőtörésről: ázik az economy

2014-ben hasonló esemény történt a Qantas 380-asával. A hatalmas utasszállító egy órával felszállás után 30 ezer láb magasan repült a Csendes-óceán fölött Melbourne felé, amikor kénytelen volt visszafordulni Los Angelesbe, mert az ülések közti folyosók áradó patakokká változtak, szintén egy vízcső törése miatt. Itt is az elektromos berendezések lekapcsolása volt az első feladat, de a pokrócok és törülközők bevetése nem volt elég, a kiömlő víz mennyisége mintegy hétszáz liter volt.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek