Csúszik-e az A320neo? Kérdőjelek a hajtómű körül

iho   ·   2014.09.15. 16:15
cim3

A neo elsősorban az új hajtómű miatt neo...<br>(fotók: Airbus)

Megtörténik-e az előzetes beharangozásoknak megfelelően még szeptemberben az Airbus újrahajtóművezett keskenytörzsű típusának első felszállása? A jelek szerint a gyártó és a hajtóművet készítő Pratt & Whitney erősen küzd ezért, de nem biztos, hogy összejön, hangzanak a kiszivárgott hírek.

Mint ismeretes, az utasszállító repülőgépek történetében igen fontos pillanat lesz, amikor a már ma is nagy példányszámban repülő egyfolyosós gépcsalád második generációja először a levegőbe emelkedik. A 320neo újdonsága a most gyártásban lévő „ceo” változathoz képest elsősorban a hajtóműben leledzik (neo: new engine option), de állítólag épp ezzel vannak gondok, ami miatt csúszhat a program és a felszállás. A hajtómű pedig nem más, mint a PW1100G, az a típus, amelyben a nagy elülső ventilátorfokozat egy reduktoron keresztül kap meghajtást, így csökkentve a fordulatszámot, és még inkább javítva a hajtómű gazdaságosságát.

...ezért volt érthető, hogy a júliusi kigördüléskor is leginkább a hajtómű érdekelt mindenkit

No de május végén ennek egyik változata, vagyis egy hasonló rendszerű hajtómű súlyos hibája okozott száznapos kimaradást a kanadai CSeries berepülési programjában. És noha azóta is hangsúlyozza mind a hajtómű gyártója, mind a gépé, hogy nem a GTF-fel, a reduktorrendszerrel volt baj, a kétségek érezhetőek a szaksajtóban az ügyben, vajon elég érett-e már a P&W új családja arra, hogy a legnagyobb példányszámban gyártott, eddig több mint 3000 példányban rendelt utasszállító egyik hajtóműje legyen. A 320neo ugyanis az amerikai–francia CFM Leap-1A hajtóművekkel is megvásárolható, és egyes vélemények szerint kisebb kockázata lett volna annak, ha ezt a nem annyira radikálisan más hajtóműtípust tervezik a legelső neo-példányra szerelni.

A gépet a mostani változattól leginkább a nagyobb átmérőjű hajtóművek teszik megkülönböztethetővé

Az Airbus és a Pratt & Whitney azonban mindezidáig nem nyilatkozott a problémáról, illetve annak részleteiről. A Pratt annyit közölt, hogy az Airbusszal „szoros együttműködésben” készíti elő az első repülést, azonban még korai megjelölni ennek pontos dátumát. Az Airbus felől csak annyit lehet hallani, hogy valamiféle hiba vagy gond valóban létezik, ami a tesztüzem közben bukkant fel, de további részletek ebből a forrásból sem szivárogtak ki.

Mint arról akkor beszámoltunk, az új egyfolyosós altípus első példánya júliusban gördült ki az összeszerelő hangárból. A szűzfelszállásra készülő neo hajtóműveit egyébként időben megkapta az Airbus, és a nyáron már megkezdődött a hajtómű amerikai és európai légialkalmassági engedélyének megszerzéséhez szükséges tesztsorozat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek