Dávid Ilona: A MÁV-csoport eredményesen folytatta reorganizációs programját

MTI/iho   ·   2015.04.09. 15:09

A vasúttársaság első embere kifejtette: a cégösszevonásokkal tovább csökkentek a vezetői szintek, mérséklődött a vezetők száma, létrehozták a korábbi években hiányzó vagyonleltárt, a vasúti beruházásokat nemcsak üzemeltetésre, hanem vagyonkezelésbe is átvették a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-től, a pályavasúton az üzemeltetés mellett jelentős beruházást, karbantartást végeztek saját forrásból, a személyszállításban pedig nőtt az utasszám, a bevétel és az utaselégedettség.

Bándonfainé Szikszay Erzsébet, a MÁV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az előzetes adatok alapján 2014-ben a MÁV-csoport konszolidált árbevétele 140 milliárd forintra emelkedett az előző évi 135 milliárd forintról, az adózás előtti eredmény 44 milliárd forint lett az egy évvel korábbi 7 milliárd forinttal szemben, a cégcsoport adósságállománya 152 milliárd forintra mérséklődött. (Az adózás előtti eredmény azért nőtt ilyen nagy mértékben, mert tavaly az állam adósságot vállalt át a MÁV-tól.) A vasúti beruházásokat végrehajtó Nemzeti Infrastruktúra Zrt.-től a MÁV tavaly 217 milliárd forint értékben vett át infrastruktúrát vagyonkezelésbe, ezzel a vagyonkezelt kincstári eszközök állománya 2014. végére elérte a 720 milliárd forintot – ismertette a gazdasági vezérigazgató-helyettes.

Pál László, a MÁV Zrt. általános vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a múlt évben a pályavasúton jelentős felújítási és karbantartási tevékenységet végeztek. Karbantartásra 9,6 milliárd forintot, felújításra 37,8 milliárd forintot fordítottak saját forrásból, a Közlekedési Operatív Programban a vasúti közlekedés biztonságát fejlesztették, állomásokat újítottak fel. Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy tavaly 108,1 millióra emelkedett a belföldi forgalomban a fizető utaslétszám, a menetdíjból 36,9 milliárd forint bevétel származott, a teljes árú jegyet vásárlók aránya 17 százalékra emelkedett, az eladott tanulóbérletek száma ugyan csökkent, de az ebből származó bevétel 2,5 százalékkal nőtt, mert nagyobb távolságra utaztak a diákok. Növekedett a nemzetközi forgalomban is az utazók száma, a bevétel meghaladta a 9,7 milliárd forintot.

A MÁV-Start vezérigazgatója szerint a vasúti fejlesztések megmutatkoznak az utasszám alakulásában is, példaként említette, hogy a székesfehérvári vonalon 7 százalékkal nőtt az utasforgalom, míg az alacsonyabb szolgáltatási színvonalat képviselő mellékvonalakon a vasút nem tud versenyben maradni az egyéni közlekedéssel szemben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek