DK: átláthatatlan a fővárosi dugódíj

MTI   ·   2012.06.19. 16:51

A Demokratikus Koalíció (DK) a dugódíj ötletét mint a belváros tehermentesítésének eszközét el tudja fogadni, de megvalósításához biztosítani kell a főváros elkerülését, a megfelelő parkolási rendszert és a tömegközlekedés fejlesztését. Schiffer János, a párt választmányi tagja szerint fel kell mérni a döntés szociális hatásait is.

A politikus hozzátette: a városvezetés részéről hangulatkeltés folyik, ami azt mutatja, hogy egy újabb adónak látszó megszorítás következhet. A kormányzat ki akar vonulni, de legalábbis csökkenteni akarja a fővárosi tömegközlekedés támogatását, és ennek a lyuknak a betömését szolgálja a dugódíj bevezetése – vélekedett a politikus.

Európa néhány városában működik dugódíjrendszer, ezek tapasztalatait értékelni kell, ahogyan azt is, hogy máshol miért nem vezették be. Schiffer János példaként Párizst említette, ahol azért nem éltek vele, mert vizsgálataik szerint ez az agglomerációban és a peremkerületekben élő szegényebbeket érintené a legsúlyosabban.

A dugódíj bevezetése előtt be kell fejezni a 4-es metró építését, meg kell hosszabbítani az 1-es és a 3-as villamos vonalát, és meg kell oldani a parkolási rendszer problémáját – érvelt a volt főpolgármester-helyettes. Álláspontja szerint a terv nincs végiggondolva, hiszen a dugódíjnak a közlekedésfejlesztést kellene szolgálnia, nem pusztán a pénzbeszedést.

Schiffer János szerint a hídpénz sincs végiggondolva, hiszen az más közlekedési elképzeléseket szolgál, mint a dugódíj.

Kapcsolódó hírek