Drága a tömegközlekedés Budapesten

iho   ·   2014.01.31. 12:15
00

Egyetemi hallgatók készítettek felmérést arról, milyen is a tömegközlekedés Budapesten. A válaszokból kiderül, hogy leginkább a vonaljegy árával elégedetlenek azok, akik nem autóznak.

A járatok lefedettségével teljes mértékig elégedettek, és bár a metróellenőröket továbbra sem szeretik a budapestiek, és a munkájukat is feleslegesnek tartják, a felszíni, közterület-felügyelőkkel megerősített jegyellenőrzést támogatják, és akár további szigorításokat is várnának.

A hálózati lefedettséggel elégedettek, a zsúfoltsággal kevésbé<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

A Budapesti Gazdasági Főiskola legfrissebb, a fővárosi tömegközlekedést vizsgáló hallgatói kutatásából az is kiderül, hogy az elavult jegyrendszerrel és a korszerűtlen jegyellenőrzési módszerekkel elégedetlenek a fővárosban és vonzáskörzetében lakók. A több mint ezer fő bevonásával készült vizsgálat adatai szerint az ellenőröket érintő kritikák húsz százalékkal a harmadik leggyakoribbak, ráadásul a metrónál alkalmazott élőerős ellenőrzést a budapestiek egy része egyértelműen feleslegesnek tartja. A válaszadók kritikusan ítélik meg továbbá a járművek állapotát és tisztaságát, illetve a váratlan meghibásodások esetén az utastájékoztatás elégtelenségét, a jegypénztárak nem megfelelő nyitva tartását, a különböző késéseket, illetve a járművezetők vezetési stílusát.

Arra a kérdésre, hogy mennyire elégedettek a jegy- és bérlettípusok áraival, a válaszadók összességében 2,44 pontot adtak egy 5 fokú skálán, ahol az 5 a teljes elégedettséget, míg az 1 az elégedetlenséget jelenti. A BGF kutatása alapján a tömegközlekedéssel utazók a vonaljegy árával a legkevésbé elégedettek, de hasonló mértékben sokallják az átszállójegy, a teljes árú éves bérlet és a teljes árú havi bérlet árát is. A megkérdezettek a legnagyobb elégedettséget a havi diákbérlet kapcsán mutatták, amelyet az éves diákbérlet és a 24 órás jegy követ.

A kosz, az elhanyagoltság örök probléma

A BGF kutatásából kiderül, hogy az utazási időt, a komfortot, a megbízhatóságot, a biztonságot, az árat, az éjszakai közlekedést, az alkalmazottak magatartását és a járatok lefedettségét egyformán fontosnak tartják a válaszadók, de csak a legutóbbival, a lefedettséggel elégedettek kellő mértékben. A legkevésbé a komforttal, az árral és a megbízhatósággal. Kismértékben elégedettek az éjszakai közlekedéssel, az utazási idővel, az alkalmazottakkal, illetve a biztonsággal.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek