Drágul a tömegközlekedés Nyíregyházán

MTI   ·   2012.02.27. 09:57

Drágul a tömegközlekedés Nyíregyházán március elsejétől; átlagosan 4,2 százalékkal emelkednek az autóbuszjegyárak, emellett 2,59 százalékos kilométer-csökkenést eredményező járatritkításról is döntöttek – közölte Ignácz László, a Szabolcs Volán Zrt. vezérigazgatója hétfőn.

A járatritkítást az indulási időközök módosításával, 5-30 perc közötti növelésével valósítja meg a társaság – mondta a cégvezető.

Kiemelte: a reggeli és késő délutáni csúcsidőszakot az indulási ciklus „széthúzása” nem érinti, csak nap közben, amikor jóval kevesebb az utas, közlekednek majd ritkábban az autóbuszok Nyíregyházán.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint januárban az általános forgalmi adó növekedése miatt már volt egy tarifarendezés. Ezzel együtt továbbra is országos átlag alatti a jegyár a nyírségi nagyvárosban, a megyeszékhelyek közötti rangsorban az összvonalas bérletek és az autóbusz-vezetőknél váltott jegyek esetében egyaránt ötödik, az elővételben váltott jegyeknél a hetedik, míg a tanuló- és nyugdíjasbérleteknél a kilencedik helyen áll a Szabolcs Volán Zrt. tarifája.

Március elsejétől az elővételben váltott autóbuszjegyek ára 235 forintról 245-re, a napijegyeké 1175 forintról 1225-re, az összvonalas bérletek ára 5880 forintról 6120-ra, a heti bérleteké pedig 1960 forintról 2040-re nő a szabolcsi megyeszékhelyen. Az összvonalas tanuló- és nyugdíjasbérletért pedig 2340 forint helyett 2440 forintot kell fizetni csütörtöktől.

A Szabolcs Volán Zrt. tavaly több mint 27 millió 41 ezer utast szállított a nyíregyházi helyi járatokon. Egy évvel korábban az utasszám 27 millió 563 ezer volt, azaz 1,9 százalékkal kevesebben vették igénybe a tömegközlekedési eszközt utazásukhoz.

A társaság várható 2011-es árbevétele – a mérleg még most készül – meghaladja az 1 milliárd 395 millió forintot Nyíregyházán. Tavalyelőtt több mint 1 milliárd 313 millió forint volt az összeg.

A Szabolcs Volán Zrt., amely a nyíregyházi önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés alapján működteti a tömegközlekedést a 120 ezer lakosú nyírségi nagyvárosban, tavaly több mint 391 millió forintot fordított üzemanyag-vásárlásra. Egy évvel korábban 337 millió forint feletti volt ez az összeg, s a növekedés – az üzemanyagárak emelkedése miatt – csaknem elérte a 16 százalékos mértéket.

Kapcsolódó hírek