Drón-sorozat Ferihegyen, szerdán is volt leállás

iho   ·   2019.10.16. 19:05
cim6

Mint azt a Flightradar24 is mutatja, szerda este is megzavarta a repülőtér életét a drónreptetés, és az egyik holdingra kényszerült „áldozat” ismét a LOT varsói járata volt.

Korábban írtuk:

Hétfő este jeleztük először, de kedden megismétlődött az incidens, ki tudja, mi lesz a továbbiakban... A reptérkezelő friss közleménye szerint teljes repülőtérzárat kellett elrendelni a jelzett napokon az esti órákban, miután távolról irányított repülő eszközök, ismertebb néven drónok repültek be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér területére. Összesen 21 járatot érintettek az incidensek.

Hétfőn 23 percre kellett felfüggeszteni a forgalmat drónészlelés miatt, másnap több mint egy órán át tartózkodott két pilóta nélküli légi jármű a budapesti repülőtér légterében. Emiatt bizonyos időszakokra részlegesen, 30 percre pedig teljesen fel kellett függeszteni a forgalmat a légikikötő üzemeltetőjének, illetve a légiforgalmi irányításnak. A repülőteret csak azután lehetett újra megnyitni a le- és felszálló forgalom előtt, miután mind az üzemeltető, mind a toronyirányítás, mind pedig a hatóságok megbizonyosodtak arról, hogy megszűnt a dróntevékenység okozta repülésbiztonsági kockázat.

A drónok a repülőtér több területét érintve a futópályákat és az irányítótornyot is megközelítették, a levegőben, szándékosan zavarták és veszélyeztették a légi közlekedést.

A HungaroControl illusztrációja

A HungaroControl tájékoztatása szerint hétfőn 3, kedden pedig 5 érkező gépnek kellett megszakítania a repülőtér megközelítését, ezeket a járatokat a légiforgalmi irányítók várakozó légtérbe irányították. A léginavigációs szolgáltató munkatársai csak hosszú várakoztatás után tudták biztonságosan le- és felszállítani a repülőgépeket. A súlyos incidensek az induló járatokat is érintették mindkét este. A repülőtér lezárásai miatt összesen 21 járat késett.

A HungaroControl idén januárban hívta fel a figyelmet az egyre gyakoribb szabálysértő drónreptetésre, mivel már 2018-ban is több mint egy tucat repülőgép személyzete jelezte a légiforgalmi irányításnak, hogy drónt láttak a gépek közelében, olvasható a közleményben.

A londoni Gatwick volt az első nagy európai repülőtér, amelynek működését tavaly decemberben, a karácsony előtti csúcsforgalom idején alaposan megzavarták távirányítású repülő szerkezetekkel, a reptérzár több mint egy napon át tartott, és a rendőrség, sőt a hadsereg bizonyos egységeit vezényelték ki a drónveszély elhárítására.

Heathrow: sikeres hatósági beavatkozás

Előre bejelentett dróntámadásra kellett felkészülnie a hatóságoknak idén szeptemberben a legnagyobb londoni légikikötő biztonsági rendszerének és a hatóságoknak, a Heathrow harmadik pályája ellen tiltakozók fenyegettek több napos akcióval, tizenhat esetben észleltek drónindítást a pályák környékén, de a rendőrök és a szakértők fellépésének eredményeképp végülis egyetlen járatot sem kellett törölni vagy órákra elhalasztani, viszont 19 embert vettek őrizetbe és többeket súlyos börtönbüntetés fenyeget a hamarosan sorra kerülő eljárások során.

Az, hogy a repülőtér életében nem okozott zavart az esemény, egyfelől a gyors detektálásnak köszönhető radarral és akusztikus eszközökkel, másrészt mert a hatóságok erős jelzavarást alkalmaztak.

Arra a kérdésre, miért nem lőtték le egyszerűen a drónokat, még a gatwicki történet után az volt a hatóságok válasza, hogy ezzel, a szétlőtt eszközökkel és magával a lövésekkel is további veszélyek keletkezhettek volna. Sussex és Surrey rendőrfőnöke is úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy „nehéz, nagy kihívást jelentő feladat” lokalizálni az elkövetőket. „Amikor azt hisszük, hogy hamarosan megtaláljuk a drónok irányítóit, a drónok eltűnnek, amikor azt hisszük, hogy újra megnyithatjuk a repteret, ismét megjelennek."

Ferihegy, 31R: volt, amikor teljesen leállt a forgalom

A HungaroControl az év elején közleményben jelezte: megkezdte a cég egy olyan felderítőrendszer beszerzését, amely képes a drónokat a repülőtér környezetében érzékelni és azok adatait a légiforgalmi irányítók számára megjeleníteni.

2018-ban az Egyesült Államokban történt meg az első olyan súlyos baleset, amit egy drón okozott: Megtörtént az első olyan repülőesemény, amely a nagyobbik gép lezuhanásához vezetett, és amelyet a jelek szerint bizonyíthatóan egy drón okozott az Egyesült Államokban. Szerencsére nem egy nagy utasszállító esett áldozatául a találkozásnak, hanem egy Robinson R22-es, nálunk is ismert kétszemélyes könnyű helikopter. De az incidens arra is rávilágít, amit az aviatika sok képviselője állított korábban: nemcsak a repülőtereket megközelítő utas- és teherszállítók kerülhetnek veszélybe drónok miatt, hanem a kisebb magasságban repülő bármiféle ember-vezette eszközök – bárhol...

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek