Dubaj előzetes: harci gépek harca egy élő piacon

iho   ·   2013.11.12. 07:30
cim3

A hét végén nyíló Dubai Airshow előtt a katonai repülőgépgyártók között azért nagy a mozgolódás, mert amúgy a mozgolódás másutt eléggé mérsékelt. Jó példa volt erre a nyári párizsi szalon, ahol ugyan pompás bemutatókat repültek harci gépek, de a katonai megrendelések nem zavartak sok vizet.

A katonai repülőgépeket nem robbanásszerűen virágzó piacok cégei veszik, hanem államok a maguk hadseregének, és az államok mostanság rosszabbul állnak, mint talán a háború óta bármikor. Ráadásul a katonai beruházás nem hoz profitot, maximum arról lehet szó, hogy olcsóbban vagy drágábban jut-e egy-egy ország gépekhez, és olcsóbb vagy drágább-e ennek az erőnek a fenntartása, a fegyverzet és a műszaki háttér, valamint az igazi alkalmazáshoz szükséges nagy rendszerek, háttérhálózatok megteremtése és fenntartása.

Ritka kép: az európai vetélytársak, Typhoon és Rafale kötelékben <br>(fotó: Flightglobal)

Piac és piac között persze van különbség, a szűkülő kereslethez képest van kivétel, de azok a cégek, amelyek a polgári és a katonai vonalon egyaránt érdekeltek, igyekeznek az előbbi pozícióit erősíteni.

A kivételek, és ezért a kivételesen fontos piacok egyike épp a show helyszíne, az Öböl vidéke, tágabban a Közel-Kelet. A Flightglobal összefoglalója is azzal indít, hogy a térség országai, Bahrein, Kuvait, Omán, Katar, Szaúd-Arábia és az Emirátusok összesen 520 katonai gépet tartanak szolgálatban, közülük 427 harci gépet, ami pedig a következő évek megrendeléseit illeti, ezek összegét – természetesen a légerők fejlesztésére szánt összeget – 62,9 milliárd dollárra becsülik, a bevásárlandó harci gépek számát 150 körülire.

A két évvel ezelőtti szalon óta a legkomolyabb gyarapodás a szaúdi légierő 154 új és felújított F-15SA típusú gépe volt, amelyeknek példányait folyamatosan szállítja a Boeing. Ugyancsak a szaúdi légierő állományában repül immár harminckét Typhoon is, az európai gépekből Ománnak tizenkettőt adtak át. Az Emirátusok légiereje pedig huszonöt Lockheed F-16-os átvételére készül.

Szaúdi F-15-ös: nyolcvannégy új gép, a többit ugyanilyen szintre újítja fel a Boeing

2011-ben derült ki, hogy az Emirátusok a maguk most futó tenderében a korábban biztosnak látszó befutó, a francia Dassault Rafale mellett mégiscsak versenyben tartják a Eurofighter Typhoont is. Katar a jelenleg ott repülő Mirage 2000-esek lecserélésére készül.

Az amerikaiak Izraelen kívül egyelőre nem akarnak másnak eladni a térségben a most piacra kerülő, a legfejlettebb technikát képviselő F-35-ösből, viszont Washington nyilván abban az irányban szeretné alakítani a dolgokat, hogy a gyártásuk vége felé járó F-15-ösök és F-18-asok új megrendelésekhez jussanak: talán ezzel is összefügg, hogy az amerikai külügyminiszter közel-keleti körútján mindenképp útba kellett, hogy ejtse Dubajt is.

Mind a Typhoon, mind a Hornet ott lesz tehát Dubajban, feltehetően repülnek is: az F-18-as azonban nem biztos, hogy amerikai színekben jön, vagy ha mégis, akkor azt is csak a Boeing finanszírozásában teheti, hiszen az amerikai haditengerészet és tengerészgyalogság F-18-asaira is vonatkozik az amerikai szolgálatban lévő harci gépek külföldi és belföldi repülőbemutatóinak általános tilalma.

MV-22-es épp helikopterként: nagyon hasznos, de nagyon drága, talán az Öböl környékén lesz rá pénz

Ugyancsak érdekes színfoltja lesz a statikus résznek az MV-22-es billenőrotoros gép kiállítása: nagyon hasznos de nagyon drága típus, helikopteres fel- és leszálló képességek mellett egy légcsavaros-gázturbinás szállítógép sebességével repül vízszintesen: a Bell/Boeing típusa talán épp itt kap komoly megrendelést.

A nagy szállítógépek közül az Airbus A400 Atlasa most debütál az Öböl vidékén: az első sorozatgyártott példányok (sok év csúszás után) most állnak szolgálatba, először a francia, majd a török légierőnél: a gyártásra összeszövetkezett, tehát eleve megrendelő államokon túl még csak egyetlen vevője van a típusnak, Malajzia, miközben a típus jövője és a program megtérülése szempontjából létfontosságú lenne mondjuk egy közel-keleti komoly megrendelés.

A400: nagyon kellene új megrendelés

Ugyanakkor az amerikai és európai szállítókkal szemben itt is erőteljes megjelenésre számítanak kínai részről, sőt, a kínai–pakisztáni JF-17-es a légiprogramok során is fellép.

Ezer kiállító, 150 gép a statikus kiállításon, jó néhány minden nap délután a légibemutatókon az égen: nagy show lesz Dubajban, de hogy katonai téren lesznek nagy üzletek is, ez ügyben senki nem mer még nagy tételben fogadni.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek