E és M akcióban, és jönnek a többiek is!

iho   ·   2014.04.19. 21:15
husvnoszt0

Szombaton E jelzéssel az eredeti állapotúra helyreállított igazi fapados, favázas barnára festett 1074-es nosztalgiavillamost, valamint a régi ezüstszürke-sötétkék színekben pompázó M jelzésű az LZZ 330-as (korábban a GA-96-00) rendszámú IK180-as csuklós autóbuszt próbálhatták ki az érdeklődők. Ez a jármű az 1966 és 1973 közötti első sorozatban gyártott csuklós autóbuszok közül az egyik, amelyik 1970-ben legördült az Ikarus gyártósoráról, ahonnan a BKV-hoz került. Tíz éven át rótta Budapest útjait, majd 1980-ban végleg elbúcsúzott utasaitól. Az eltelt évek alatt a BKV felújította, így 2013-ban újra forgalomba állt, de immár a nosztalgiaflotta tagjaként.

AZ 1074-es vasárnap pihen, hétfőn viszont a Széll Kálmán térről a Hűvösvölgyig közlekedik. A képre kattintva galéria nylíik (fotók: BKK)

Ez vár ránk húsvétvasárnap és -hétfőn

Húsvétvasárnap a Közvágóhíd és a Jászai Mari tér között hozza-viszi utasait az ugyancsak korhűen felújított 101 éves sárga, D jelzésű 436-os favázas villamos.

Húsvéthétfőn két nosztalgiavillamos is közlekedik a Széll Kálmán térről indulva: a H jelzésű 1074-es barna favázas nosztalgia ezúttal a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között, míg a B jelzésű fémvázas FVV csuklós villamos, azaz a Bengáli, a Gellért téren és a Tabánon át a Deák Ferenc térig jár, de a végállomások kivételével egyetlen megállóban sem áll meg.

A részletes menetrend

Április 20-án, vasárnap

D jelzéssel a 436-os favázas nosztalgiavillamos

Közvágóhíd H-ról: 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00

Jászai Mari térről: 10.35, 11.35, 12.35, 13.35, 14.35, 15.35

Április 21-én, hétfőn

H jelzéssel a 1074-es favázas nosztalgiavillamos

Széll Kálmán tér M-ról: 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00

Hűvösvölgyből: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30

B jelzéssel a FVV csuklós Bengáli nosztalgiavillamos

Széll Kálmán tér M-ról: 10.00, 11.00, 12.00, 13.00, 14.00, 15.00

Deák Ferenc tér M-ról: 10.30, 11.30, 12.30, 13.30, 14.30, 15.30

A nosztalgiajáratok díjszabása

A nosztalgiajáratok nosztalgiajeggyel vehetők igénybe, amely a városhatáron belül egy utazásra felnőtteknek 500, 6–14 éves gyermekeknek pedig 300 forintba kerül. Újdonság, hogy idén nosztalgia-napijegyet és nosztalgiabérletet is vásárolhatnak, amellyel az adott napon, illetve egész évben korlátlan számban utazhatnak nosztalgiajáratainkon Budapest közigazgatási határán belül. A nosztalgia-napijegy ára felnőtteknek 2000, 6–14 éves gyermekeknek pedig 1200 forint. A menetjegyeket nemcsak a nosztalgiajáratok személyzeténél, hanem előre is megvásárolhatják az alábbi jegypénztárakban: Batthyány tér, Bosnyák tér, Deák Ferenc tér, Hűvösvölgy, Nyugati tér, MÁV felőli oldal, metróállomás, Akácfa utcai bérletpénztár, Nyugati tér, Széll Kálmán tér.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Közlekedésfejlesztés Smart City

Gyerünk a rakpartra le!

BKK/iho   ·   2024.03.28. 19:20

Az ünnepi hosszú hétvégén, március 29-én reggeltől április 1-jén estig ismét megnyílik a Pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között.