E-Fusion-baleset: nem volt baj a géppel

iho   ·   2019.04.02. 11:15
cim

A pécsi székhelyű Magnus Zrt. közleményt adott ki egyik gépe tavalyi balesete kapcsán, amelyben bejelenti: a Pécsi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya által 2018. november 20-án kiadott határozat értelmében hivatalosan is megszüntetik a 2018. május 31-ei légi baleset ügyében kezdeményezett eljárást.

A rendőrségi határozatból a cég ezt a részt teszi közzé az oldalán: „A rendelkezésre álló repülési adatok, vizsgálatok, elemzések alapján a légijármű lezuhanása egy túldöntött jobb fordulatban történő átesés következménye. Ezen manőver bekövetkezéséhez pilóta vezetéstechnikai hiba vezetett. Motorleállás, műszaki vagy szerkezeti meghibásodás nem volt. Nem megfelelő súlyponthelyzetre, túlterhelésre utaló adat nem merült fel. A kormányszervek működésével kapcsolatos rendellenesség nem volt megállapítható. A vészhelyzet kialakulásában szerepet játszhatott a parancsnok pilóta (...) megkésett reakciója és a repülőgép nem elegendő repülési magassága is.”

Az MTI-nek a tavaly novemberi határozat hétfői közlésének okát firtató kérdésére azt válaszolták: három különböző szervhez tartozó vizsgálat zajlott a balesettel összefüggésben, „ezek közül pedig a rendőrségi eljárás az, amely a Magnus Aircraft Zrt.-nek és a közvéleménynek egyaránt döntő fontosságú”.

„Mivel a vizsgálatokhoz eltérő határidők és fellebbezési időtartamok kapcsolódnak, megvártuk, amíg a kapott eredmények egybehangzólag kizárják az eFusionnal kapcsolatos konstrukciós és technológiai hibákat, és csak ezt követően hoztuk nyilvánosságra a határozat kivonatát” – írta a cég.

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz tartozó Közlekedésbiztonsági szervezet egyébként a maga előzetes jelentésében már júliusban jelezte, nem talált műszaki problémát: „Az előzetes jelentés kiadásáig elvégzett szakmai vizsgálat során nem merült fel arra vonatkozó bizonyíték, hogy a légijármű szerkezete vagy valamely rendszere az eset előtt meghibásodott volna, ezzel hozzájárulva az eset bekövetkezéséhez, vagy befolyásolva annak lefolyását. A balesettel végződő repülés nappal, jó látási viszonyok mellett történt. A légijárműre felszerelt adatrögzítő berendezés működött és az általa rögzített adatok a fedélzeti hangon kívül értékelhetőek voltak. A rendelkezésére álló adatok szerint nincs füstre vagy tűzre utaló jel a repülés közben, a tűz a becsapódást követően keletkezett. A motor sérülései egyértelműen a repülőgép becsapódásától, és az azt követően kialakuló külső tűztől keletkeztek. A becsapódás és a becsapódást követő külső hőterhelés okozta az inverter sérüléseit” (vagyis nem az inverter hibája blokkolta az elektromotort – a szerk.).

(fotó: KBSZ)

A KBSZ előzetes jelentése a nemzetközi normáknak megfelelően elsősorban az esemény lefolyását kellett, hogy rögzítse, a repülésbiztonsági szervezet végleges jelentést az eseményről még nem adott ki, ebben kell majd összefoglalni a szakmai vizsgálat megállapítását a baleset tulajdonképpeni okáról, amit tehát a rendőrség már egyértelműen megjelölt.

„A Magnus Aircraft Zrt. továbbra is osztozik az elhunyt pilóták hozzátartozóinak fájdalmában, a hivatalos vizsgálati eredmények tükrében azonban folytatja az eFusion további fejlesztési munkálatait” – zárul a cég közleménye.

Mint akkor beszámoltunk róla, a HA-XEF lajstromjelű kétüléses gép a cég elektromos meghajtású kisgép-családjának egyik első példánya volt, ugyanaz, amit 2016-ban mutattak be a sajtónak még Matkópusztán. A konstrukció a Magnus Fusion Siemens-motoros változata, a cég elképzelései szerint, műrepülő tulajdonságai révén nagy sikere lehet a nagygépes pilóták manuális repülőkészségeinek javításában, a vészhelyzeti oktatás piacán, vagyis abban a kategóriában, amely nem igényel hosszabb repüléseket – a bemutató idején a friss akku húsz perces repülést tett lehetővé – a gépet akár egy gyors akkucsere után hamar el lehet indítani a következő feladatra.

A KBSZ és a rendőrség eddigi jelentéseinek lényege a típus kilátásai szempontjából mindenképp az, hogy ellentétben az esemény utáni egyes feltételezésekkel, a gép berendezéseivel nem volt baj, sem a meghajtással, sem az akkumulátorral.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Vasút Városi vasút

Fénytörés Miskolcon

iho.hu   ·   2024.12.16. 18:10

Sajátos megvilágításba helyezi BAZ vármegye székhelyének közúti helyzetét a tény, hogy öt napon másodszor hajtott gépjármű a fényvillamos, a 202-es ČKD Tatra KT8D5-ös elé.