Eddig bírta a ZSSK

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2015.03.25. 16:44
kiskep
Úgy tűnik, bedőlt a ZSSK InterCity-modellje. Állami támogatás nélkül egyszerűen képtelen fenntartani járatait a szlovák állami vasúttársaság úgy, hogy konkurense is akad. A ZSSK április közepétől csökkenti az IC-járatok számát Pozsony és Kassa között. Megszűnik a Pozsonyból 13:37-kor induló IC 503, valamint a Kassáról Pozsonyba közlekedő 502-es IC, 5:24-es indulással. A hétvégi InterCity járatokat is jócskán megritkítják.

(fotó: Regiojet)

A ZSSK vezérigazgatója szerint a Regiojet olyan árháborúba kezdett, ami egy okosan gazdálkodó vasúttársaságnak kárt okoz, és veszteségbe kergeti.

– Fél áron nem lehet járatokat közlekedtetni úgy, hogy azok nyereségesek legyenek – mondta Pavol Gábor. Más szóval, visszavonulót fúj a ZSSK, mert egyre nagyobb veszteséget termelnek számukra a saját üzleti felelősségre közlekedtetett járatok. Az eddigi heti negyvenegy járatból huszonöt marad meg április 15-e után. Ez napokra lebontva azt jelenti, hogy hétköznapokon a jelenlegi három pár helyett csak kettő közlekedik majd Kassa és Pozsony között. Szombaton és vasárnap teljesen törlik a reggeli IC-vonatokat mindkét irányban. A Pozsonyból Homonnára (Kassát nem érintve) közlekedő hétvégi mentesítő IC Šarišan vonatpárt továbbra is üzemelteti a ZSSK.

(fotó: ZSSK)

A legutóbbi adatok szerint az állami vasúttársaság 1,3 millió eurós veszteséggel számol 2014-ben a Pozsony és Kassa közötti IC járatok esetében. A szolgáltatás 2012-ben mélyzuhanással 3 millió euró veszteséget termelt a vasúttársaságnak. Azóta bár kevesebb lett a veszteség (2013-ban 1,7 millió euró), sehogy sem sikerült nyereségessé tenni a járatokat. A ZSSK azért hősiesen próbálkozott, de eddig bírta a gyűrődést. Legutóbbi próbálkozásként már összesen négy kocsiosztályt különböztettek meg az InterCityken – kialakítottak 1plus, 1., 2plus és 2. osztályt is. A fedélzeti szolgáltatások is feljavultak, viszont úgy látszik ez sem elég a népnek. Tarifarendszerüket is megváltoztatták, több megállóhelyen is megállnak már a ZSSK IC vonatai, de ezek mind mit sem érnek. Sokan ültek át a sárga vonatokba, még annak ellenére is, hogy átlagosan többet késnek a Regiojet járatai a ZSSK járatainál.

(fotó: Regiojet)

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket, mi lesz a maradék IC-k sorsa, annyi viszont bizonyos: a vasúti személyszállításban a konkurenciaharc nagyon éles tud lenni, s felzavarja az állóvizeket. Nincs kizárva, nemsokára ott tartunk majd, az állami vasúttársaságnak maradnak a közt szolgáló gyors-, sebes- és személyvonatok, amelyeknek közlekedtetését azonban túlnyomó részben állami támogatásból fedezik – vagyis az adófizetők pénzéből. És akkor még nem beszéltünk az ingyen utazásról, amit egyre többen használnak ki Szlovákiában azok közül a szerencsések közül, akiket a vasútvonalak mentén dobott le a gólya.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az Erdélybe induló Történelmi Székely Gyors zarándokvonatra és az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek