Egy állomásépület élete – 1. rész: Dunakeszi blues

Dunakeszi jellegtelen épülethalmaza Budapest északi határához tapad. A településen, annak ellenére, hogy negyvenezren lakják, kevés az értékes, karakteres épület. Nem meglepő módon, az egyik ezek közül a vasútállomás, de megemlítendő, hogy a település legurbánusabb része, a „Műhelytelep” lakótelepe szintén a vasúthoz, a volt vasúti főműhelyhez kapcsolódik – ennyit a vasút településképet alakító szerepéről.

A vasútállomás a vasútépítés hőskorából származik, telepítése az akkor uralkodó elveknek megfelelően állomási bekötőút végén történt. Ez azt jelenti, hogy – nyilvánvalóan forgalomszervezési megfontolásoknak, a közút és a vasút által gerjesztett forgalom praktikus elválasztási igényének megfelelve – a felvételi épület – és így az állomás „súlypontja” – nem a település forgalmi-szerkezeti súlypontjába került, hanem attól távolabb. Régi térképeket böngészve találkozhatunk az állomásoknál a „hozzájáró út” megnevezéssel.

Ez az egykor, a vasút közlekedési egyeduralmának időszakában, józannak tűnő megfontolás mára az egyik legnagyobb vasúti versenyhátrány lett. Ezzel ellentétes fejlődési utat a német és a cseh-szlovák állomások-megállók jártak be. A német érdekkörbe tartozó vasútállomások, megállók általában közvetlenül kapcsolódnak az adott település közúthálózatának csomópontjához, ott ismeretlen fogalom a „hozzájáró út”, magyarul állomási bekötőút. Északi szomszédunknál pedig a vasúti technológiához szorosabban tartozó, a település külső részén fekvő „nagyállomás”, mint szerelvénytároló és -rendező, valamint teherforgalmat is lebonyolító egység (nákladná- és osobná stanica), valamint a település népességi súlypontját feltáró, kis helyigényű, ezért a településszerkezetbe jobban illeszkedő egyszerű megállók (Zvolen-mesto, Brezno-mesto, stb.) kettőssége figyelhető meg.

Dunakeszi a népnyelv szerint „nagyállomás”, a 70-es vonal pénztárainál „Nagydunakesziig” kérnek még sokan jegyet, holott Dunakeszi-Gyártelep megállóhely a „nagyállomásnál” sokkal forgalmasabb és a településszerkezetbe is jobban illeszkedik. Méretre valóban nagy, van nyolc vágány (ebből a többség többnyire üresen) és a felvételi épület mérete is figyelemreméltó. A település egyik csomópontja a kettes út és a Fót felé vezető utak villás elágazása a közúti felüljárónál (a Hídnál, amely mellett az évtizedek alatt többszörös állag- és arculatváltáson átment élelmiszerbolt mindig a „Hídibolt” maradt), innen ágazik le az egykori bekötőút is a felvételi épület felé. Ez azt is jelenti, hogy a „Hídon” áthaladó számos helyközi autóbuszjáratnak nincsen közvetlen átszállási kapcsolata a 70-es vonal vonataival. Aki át akar szállni, gyalogol négy-ötszáz métert, vagy eleve nem tervez átszállásos utazást. Ez a helyzet rengeteg magyarországi vasútállomásnál ugyanígy írható le.

Megemlítendő, hogy a bekötőút burkolata kisméretű bazaltkocka volt, az útpályán hullám-, illetve legyezőmintába rakva, a széleken kötésben rakott bordűrrel – ha Dunakeszi karakteres épületekben szegény is volt, viszonylag egységes, megkockáztatom, országosan is egyedülálló útburkolati rendszert tudhatott magáénak.

A településszerkezeti helyzet változó, romlási és javulási folyamatok egyaránt megfigyelhetőek. A múlt évszázad 70-es éveiben Dunakeszin is megérett a helyzet a helyi autóbuszjárat bevezetésére, ennek fókuszpontjába (ki tudja, miért?) a „Nagyállomás” került. Az épület előtti térségen buszfordulót építettek, helyi autóbuszjáratok indultak innen Alagi-Majorba és a horányi révhez, ez érthetően növelte az állomás jelentőségét. A Tüzép-telepen is folyt vasúti árurakodás, a tojásbrikettet innen lovaskocsikkal szállították ki a fogyasztókhoz, mindennapi tavaszi-nyári életkép volt a buszforduló közepén álló öles fák árnyékában a lovai mellett alvó fuvaros. Az állomás túloldalán termelt a Konzervgyár, a „Gyüfő”, az ott dolgozók más településekről szinte kizárólag vonaton érkeztek.

Ez volt tehát a gazdasági és településföldrajzi környezet, melyben a vasútállomás évtizedeken át szinte változatlan helyzetben működött. Az írás következő részében az fogjuk megvizsgálni, hogyan illeszkedett ebbe a helyzetbe a felvételi épület és milyen utazási szokásváltozások vezettek a mai helyzethez.

* * *