Egy bliccelés története

Bánhidi Emese   ·   2014.01.30. 12:15
bliccelocim

Felkerült egy videó a YouTube-ra, amelyen közterület-felügyelők „letepernek” egy embert, aki jegy nélkül utazott a 7-es buszon. Sérülés nem történt. A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága kivizsgálta a történteket, és az ihónak is elküldte azt a dokumentumot, amely a vizsgálat végén született.

Eszerint, a férfinak, akit a videón látnak, volt jegye, de nem érvényesítette. Akkor akart a lyukasztóhoz lépni, amikor meglátta a jegyellenőröket. Akik viszont ezt nem engedték meg neki. Ahogy a vizsgálatról kiadott közlemény fogalmaz:

A Rudas Gyógyfürdő megállóban, a 2-es ajtónál két utas felszállt, akik közül az egyik felmutatta a bérletét. A másik nagyjából 20 másodperc elteltével kezdett el a zsebében kotorászni, majd menetjegyet vett elő, az ellenőrrel nem állt szóba, odarohant  az első ajtónál lévő mechanikus  jegykezelő készülékhez. Az ellenőr felszólítására nem adta át a jegyet, aki ezután a közterület-felügyelőket intézkedésre kérte fel. Ők az utast személyazonosságának igazolására szólították fel, amit megtagadott és nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel ócsárolta a közterület-felügyelőket.”

Ekkor a Ferenciek terén megpróbált elszaladni, de a közterület-felügyelők visszatartották.

„A közterület-felügyelők a helyszín elhagyásának megakadályozása és az ellenszegülés megtörése érdekében testi kényszert alkalmaztak. Az utas egyik, illetve másik karját is megfogták, miközben a helyszínen tartózkodó másik közterület-felügyelő páros egyik tagja szintén a visszatartásban segített, míg a másik a helyszínen ugyancsak jelen lévő rendőröket értesítette.”

A Rendészeti Igazgatóság szerint a férfit azért látjuk a földön, mert megcsúszott.

„Az utas a dulakodás közben a havas járdán megcsúszott, az ellenszegülést nem adta fel, így került a földre, ahol a közterület-felügyelők felé erőteljes rúgásokat is ejtett.”

Többször is kérték, hogy igazolja magát, amit ő megtagadott, ezért látszik a videón a hosszas dulakodás. Végül mégiscsak odaadta a személyi igazolványát, így az ellenőrök a büntetést megírhatták. A végére azonban már a rendőrök is a helyszínre érkeztek.

„A megérkező rendőrök az illetőt igazoltatták, a BKK-jegyellenőrök pedig megtették a szükséges adminisztratív intézkedéseket a büntetés kiszabása és a pótdíjazás érdekében. Az esemény során személyi sérülés nem történt.”

Néhány fontos információ a jegyek ellenőrzésével kapcsolatban:

2011 óta közterület-felügyelők segítik a jegyellenőrök munkáját. Erre azért van szükség, mert az ellenőrök nem hivatalos személyek, így ők nem igazoltathatnak. És a felügyelők minden esetben felléphetnek, ha atrocitás történik, vagyis ha valaki támadólag lép fel az ellenőrökkel szemben.

A munkaköri leírásukban szerepel az is, hogy testi kényszert is alkalmazhatnak. Arról, hogy pontosan mire van joguk, a közterület-felügyelők szakmai oldalán olvashat.

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága által kiadott közleményben néhány fontos adat is szerepel.

„Az eltelt időszakban jelentős javulás tapasztalható a bliccelők visszaszorítása tekintetében. 100 ezer ellenőrzésre vetítve:

253 százalékkal több helyszíni pótdíjat szedtek be,
45 százalékkal több bliccelő utast pótdíjaztak utólagosan hivatalos okmány vagy rendőrségi adatlekérés alapján,
99,7 százalékkal kevesebb utast pótdíjaztak bemondás alapján fölvett adatok alapján,
98,3 százalékkal kevesebb utas távozott intézkedés nélkül.”

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek