Drágábban közlekedhetnek januártól a kamionok a főutakon

iho/közút   ·   2025.12.02. 08:20
ekaersaga03

A 2026. január elsejétől életbe lépő szabályozás célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra, mentesítve ezzel a vidéki településeket.

Átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a kormány. A változtatásoknak köszönhetően a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való  közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet.

Idén szeptember végéig 126 esetben történt tehergépjármű által okozott közúti baleset Magyarországon, ebből tizenöt halálos kimenetelű volt. A balesetek között jelentős arányt képviselnek a kamionok által lakott területen okozott súlyos, akár halálos kimenetelű szerencsétlenségek. Több esetben nehézgépjármű gyalogost gázolt vagy épületeknek ütközött.

Az autópályák és autóutak azonban forgalombiztonsági szempontból kevésbé kockázatosak, hiszen a pályatestek irányonként fizikailag elválasztottak, elkerülik a lakott területeket, a forgalmukat pedig nem akadályozzák lassú járművek.

A most elfogadott és jövő év januárjától életbe lépő intézkedéscsomag célja ezért az, hogy a tehergépjárműveket – ha azok nem közvetlenül egy adott térség vagy településcsoport lakóit szolgálják ki – az alacsonyabb díjszintű főutak vagy a díjmentes mellékutak felől a négysávos, gyorsforgalmi úthálózatra terelje, illetve ott tartsa, javítva ezzel a vidéken élők közlekedésbiztonságát és életminőségét. Ezen felül olyan többletbevételhez juttatja az államot, amelyet azután a hazai úthálózat fejlesztésére használhat fel.

Az intézkedéscsomag részeként:

  • Országos súlykorlátozási programot indítanak hatvan új helyszínnel. A súlykorlátozó táblák kihelyezése várhatóan 2025 decemberének végéig minden érintett útszakaszon megtörténik. A program előre haladtával az önkormányzatoktól és a lakosságtól érkező további igényeket az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) folyamatosan feldolgozza, az új igények teljesítése várhatóan 2026 márciusáig lezárul.
  • Emelkednek a tehergépjárművekre vonatkozó, a megtett úttal arányos útdíjak a főutakon. A díjemelés a gyorsforgalmi utakon valósul meg (J2–J5, M2–M3 kategóriák), főutakon pedig a tehergépjármű-kategóriákban a gyorsforgalmi utak díjszintjéhez közelítő díjszint lép életbe (J2–J5).
  • Egységes és visszatartóbb bírságrendszer lép életbe. Emelkednek a közúti szabályszegésekhez kapcsolódó bírságok: a megtett úttal arányos útdíjrendszerben a jogosulatlan úthasználathoz kapcsolódó, 0–120 perces időszakra vonatkozó közigazgatási bírságok például harminc százalékkal nőnek. A „Korlátozott forgalmú övezet”, a „Súlykorlátozás”, valamint a „Tehergépkocsival behajtani tilos” jelzőtáblák megsértése esetén a bírság összege a korábbi 47 ezer forintról százezerre nő.

A mostani kormányzati döntést országos forgalomvizsgálat előzte meg, amely külön elemezte azokat a helyzeteket, amikor a kamionok a gyorsforgalmi utak helyett az alacsonyabb díjszintű főutakat vagy a díjmentes mellékutakat választják. A vizsgálat a négysávos úthálózatról való lehajtás elsődleges okaként – az esetleges torlódások elkerülésén túl – az alacsonyabb útdíjfizetési kötelezettséget állapította meg.

A szakemberek számításai szerint az útdíjemelés öt–tizenöt százalékos forgalmi átterelődést eredményezhet a főúthálózatról a gyorsforgalmi úthálózatra. Az átterelődés ott lesz nagyobb mértékű, ahol súlykorlátozást is bevezetnek.

Írásunk az Építési és Közlekedési Minisztérium hivatalos közleménye alapján készült.

(Nyitóképünk illusztráció)

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek